"három évet kapott liliomtiprásért"
2010.05.12. 16:55
Ma láttam a buszból egy férf fiút (valahol 16 és az én 28 évem között), a maga angol valóságában fantasztikus volt, félhosszú vörös hajjal, jaj. A szívnek kell megszakadnia.
{A másik kedvencem egy köpcös kis vörös mentős, kétszer is volt hozzá szerencsém, egyszer szent karácsony napján (ember nem járt az utakon, csak én), amikor William vérző fejjel fogadott, mivel hajnalban felébredvén elfelejtette, hogy már hosszú évek óta féllábú, és elindult valahová és persze elesett. Aztán Brendához is ő jött, amikor Brenda abszolút csúcsot döntött azzal, hogy amíg egyedül volt otthon, sík felületen szó szerint hasra esett a tolószékkel, amibe amúgy a biztonság érdekében beszíjaztuk, így a hasraesés után olyan volt, mint a teknős. Mivel Brenda a változatosság kedvéért félkarú, többszáz kilós magatehetetlen, kénytelenek voltunk mentőt hívni, hogy felszedjék a földről, és ekkor is ez a kis aranypofa jött ki másodmagával.}
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.