Kupcihérek, most elmondom milyen sok pénzért, Temzére néző kilátás mellett dizájner,* ételeket enni, tégedet körbeugráló, de mégis magasan lenéző buzi alternatív nemi szokások rabja pincérrel.

Tehát, Károly 29 éves lett, és mint korábban kiderült, szeret posh helyeken enni;** nekem meg volt egy 45 fontos ruhám, meg egy 25 fontos kabátom (olyan Casablancás, ááá), meg bokatörő pipellőm, így aztán kirittyentettük magunkat, én még némi sminkbe is belementem, mert ugye a birthday boy kedvéért mindent. És elmentünk vacsorázni Londonba.

Hát álljon itt a hely neve, mert megérdemli: Skylon. Jujj, hát odavezetgettettünk az asztalunkhoz, jujj, a Temzére nézett, jujj de csini volt, jujj, a pincér az ölünkbe rakta a textil szalvettát.*** Rögvest láttam a szemén azt a lenézést, de gondoltam, hogy kibaszok veled, én 3 nyelvet tanultam és 3 másikon olvasok, és ebből egy ugye fhanszia... Jött egy másik, asszongya, pözsgőt? Mondom, Oui, monsieur le garçon. Nem szeretem a piákat, de mondtam Károlynak, hogy születésnap nincs pezsgő nélkül. Akkor kiválasztottuk az első fogást, jujj, az enyém kagyló és sült disznó vér (ugye milyen kurvára dizájnos?! Vér!) Ennek a neve boudin noir volt, mondtam, hogy kibaszok velük! Ekkor először is hoztak baguette-et meg vajat, ami finom volt, de semmi extra, akkor hoztak 2 húszforintosnyi izét, kacsa és libamájkrémmel, na, ez viszont kurva jó, ha egy zsákkal hoztak volna, akkor is befalom... Meg valami pogácsaszerűséget habosított karfiol krémmel, jujj, hát ez is fini volt.

Megjött a kaja, szép-szép, mint egy föstmény, de lehetne nagyobb is gondolja a paraszt (én). Ekkor előkerüle egy sommelier, ááá, mondom, legyen bor is, Károly miatt, nagy szakértőnek láccó pofával kiválasztottam egy argentin vörös valamit, amit utóbb kiderült, hiba volt, mert akkor már dolgozott bennem a pözsgő. Jajj.

Főétel: nekem ökörfark pite (pie, tkp. egy sült tésztafészekben marhaperkelt), megláttam az adagot, háááát, megint millen kicsi, pedig ekkor már éreztem, hogy nem is olyan kicsi, amilyennek láccik, mert valahogy olyan ütemben szervirozzák, vagy nem tudom... Egyébként külön méltányoltam, hogy az étel hőmérséklete pünkt megfelelő, elég meleg, de rögtön falható. Ja, meg pirított és fűszeres marhavelő... Na az, gyermekeim az Úrban, az hét nyelven beszélt, azért még visszamék...

És ekkor beütött a krach, mert a pezsgő és a bor összebalhézott a fejemben és aztán alászálltak a gyomromba folytatni, én azt hittem, hogy ott hullok az asztal alá, megittam egy nagy üveg welszi vizet, de az adagomat nem bírtam befejezni, Károly segített ki... Hófehér Bilagitok úsztak a szemem előtt meg egy stampó jó magyar unikum... Közben a buzi pincér ott zsezsegett köröttünk, én meg próbáltam okosan nézni, hogy ne láccódjon rögtön, hogy a két szememmel valójában keresztbe látok. Aztán szép lassan a májam elválasztotta a vitatkozó feleket odabent én meg ráküldtem a folytást a dologra egy tárkonyos-málnás pannacotta képében, na ez is egy csoda volt, aaahhh.

Közben odakint 10 percenként szakadt, közte meg sütött a nap. Mert ez Anglia.

*ami olyan nyúlfarknyi adag, de olyan csinosan sminkelve és elrendezve a tányéron.

** Pl. teadélután a Savoy-ban. Én utoljára '99-ben voltam közel posh hotelhez, akkor is azért, mert Willy Wonkát fényképeztem Nizzában a Ritz-Carlton előtt. (Kérdés WW-he, vajon emlékszik-e még, hogy az miért volt oly fontos épület? :))))

***Igazából a bánatos isten tudja, mi ennek a pontos neve, és a családban közmegegyezés, hogy bár a fehér-angolszász-portestáns világban (UK und US) ennek használata nagy divat, mi Kelet-magyarországiak egyszerűen nem ejtjük az ölünkbe az ételt, ezzel is kifejezve felsőbbrendűségünket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.