És most? Mi van vele?

Nyilván tanít és kutat az egyetemen. Én meg sajnálom magam.

Az önsajnálat valóban kényelmes megoldás :-)

Viccelsz? Én találtam fel.

Ez olyan sablonos, olvass szakirodalmat:
Watzlawick, Paul: A helyzet reménytelen de nem súlyos

"A boldogtalansághoz vezetõ út a népi bölcsesség szavaival van kikövezve. A józan ész rakta le õket, nem is beszélve az egészséges néplélekrõl vagy a mélyben zajló történések iránti érzékünkrõl. Végül is teljesen mellékes, hogy minek nevezzük ezt a bámulatos képességet. Alapjában arról a meggyõzõdésrõl van szó, hogy csupán egyetlen helyes felfogás létezik: a sajátunk. Ha ezt a meggyõzõdést magunkévá tettük, hamarosan be kell látnunk, hogy a világ a feje tetején áll. Ezen a ponton különülnek el a hozzáértõk a kontároktól. Az utóbbiak beérik azzal, hogy olykor vállat vonnak, s azzal az ügy el van intézve. Aki azonban önmagához és életszabályaihoz hû marad, az képtelen ilyen gyarló megalkuvásra. Amikor választani kell a Van és a Legyen között - aminek a jelentõségérõl már az Upanisádok is beszélnek -, a hozzáértõ feltétlenül azt választja, hogy milyen legyen a világ, és elveti azt, ami van. Élete hajóját, amelyet már a patkányok is elhagytak, a kapitány tévedhetetlen biztonságával, hõsiesen kormányozza bele a viharos éjszakába. Szinte sajnálatos, hogy példatárából hiányzik a régi rómaiak egyik szentenciája: Ducunt fata volentem, nolentem trahunt - az engedékenyt vezeti, a vonakodót rángatja sorsa."

Szép idézet, csak nekem lóg a levegőben. Ez a sztori a tanársegéddel amúgy öt éve történt, csak néha jut eszembe, különösebb jelentősége nincs, csak látni akartam írásban.