"the depths of your innermost soul
A minotaur walking in endless despair
Mythical like a dream
Invisible like a soft breath of wind
But still in your fantasy
This will always be real"

Azt mondják, idővel minden könnyebb lesz, de persze az én világegyetemem nem-euklideszi, így nekem nyasgem van.

Rendszeresen, főként amikor a tükörbe nézek, elgondolkodom, hogy honnan a búbánatból vettem a gondolatot, hogy én ezt bírni fogom. Nem fizikailag, nem.

Én mindig gyenge ember voltam, és amikor egyszer azt hittem, hogy majd megmutatom, hogy én is képes vagyok dolgokra, akkor... De, á, hagyjuk.

Elnézem a kollégákat, akiknek szemmel láthatólag könnyebb. Van, akinek már az egész családja itt van, de minimum a testvérei, és a barátja/barátnője. Így tényleg kurva könnyű.

Persze most fel lehet ordítani, hogy akkor keressek magamnak valakit, de sajnos a kutatások szerint a férfiak nem kifejezetten, sőt, kifejezetten nem vágynak a lelki támasz szerepre (amire most leginkább szükségem lenne). Inkább elvenni szeretnek, mint adni. Nem hibáztatom őket, ennek evolúciós okai vannak. Viszont nekem ettől (sem) lesz könnyebb.

(Sértődésre hajlamos férfiaknak pedig üzenem: ha úgy véled, nincs igazam a lelki támasz kérdésében, és igenis vannak emilyen férfiak, akkor ide lehet jönni, és be lehet bizonyítani empírikusan. Addig fenntartom a véleményem.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.