"mert megint ott vagyok, hogy olyan hullámvölgy alján ülök, amiből mindig nehezen tudom kikaparni magam. ha nincs munka, ami a nap 48órájában elvonja a figyelmem, ha mire végzek nem vagyok olyan fáradt, hogy össze akarjak esni, akkor ez van... idő gondolkodni, idő elmerengeni azon, hogy mekkora freak vagyok, hogy mennyire nem érek semmit, nem értek semmihez és soha nem lesz senkim, akihez odabújjak, bármennyire is szeretném, mert ami szerencsétlen vagyok, én képtelen vagyok ezeknek elébe menni, ld. senkitől nem kérnék randit, még neten keresztül sem, pedig azokat tuti nem kéne legalább újra látni"

Elvtársnő, ezt most kurva jól összefoglaltad, nekem már nem is kell hozzátennem semmit, ez így kerek egész! Hogy minek élünk mi még, arról lövésem sincs! Bár emlékezzünk arra, mit mondott valahai magyartanárunk egy később krisnássá vált tanítványa egy költő nyomorult éltevel kapcsolatban:

"mert még ennyit kellett szenvednie"

Mi ugyan nem vagyunk költők, csak molylepkék, de más magyarázat nem nagyon van...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.