szégyentelen, csöpögős ömlengés egy férfiról (savanyú uborka kötelező)
2010.08.14. 16:55
Ááááhhhh, gyerekek
ő az, aki képes egyetlen hívásával a frissen feltöltött akkujú mobilomat csontig lemeríteni, mert két órán keresztül dumálunk, ő az, aki ha éjjel felébred, és én épp melózok, akkor rögtön küld pár sms-t vagy felhív, hogy mi van velem, rendben megy-e minden, ha irtó szar volt, és ezt megírom neki, rögtön felhív, hogy megnyugtasson, aki képes korábban bemenni a céghez, hogy mielőtt én az éjszakai műszakból hazamegyek, még gyorsan összefuthassunk, akinek, ha a sorban harmadik éjszaka után reggel már mosott szarként nézek ki, akkor is, neki szép vagyok, és még el is hiszem, aki direkt azért bír engem, mert "interesting" vagyok, aki most is főz nekem.
Akik ismertek korábban itt kint, azok szerint látszik rajtam, hogy ő van.
Igen, egy kicsit jobb most így, hogy ő van. Megtanuljuk értékelni az itt és mostot.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.