A múltkor említém, hogy az úristen neve az akkora baromi nagy titok, ember nem tudhatja, mert helyben fejbe bassza az úr villáma, ha megtudni véli. Mer’ a judeo-keresztény úristen akkora isten, hogy jajjjajjj, senki sem tudhassa, la.

Minden, amit az úristen nevének vélünk, az csak a megszólítása.

Erről mindig Lovecraft író úr jut eszembe. (Őróla annyit a tudatlanoknak, hogy rémtörténeteket írogatott a 20. sz. első felében, olyan Poe-féléket, de amíg Poe munkássága irodalom, addig Lovecraft ponyva, bár annak jó.) Na szóval, az író úr mindig olyan szörnyűborzalmas dolgokat akart írni, hogy arra nincs szó, és nem is volt, valóban, már a nagy Webster szótárban sem volt elég szó a borzalmak leírására, így a művész úr főszereplői a szörnyűborzalmas dolgokkal való találkozásukkor –annak ellenére, hogy életerős férfiak valának- rendre elájultak, megkönnyítve írókám dolgát a szinonímák után való izzasztó kutatásban, mert hát nem elég meggyőző az, ha egy férfi elájul? Több szó nem is kell, he.

Na nyilván az úristen kitalálója is a névadáskor valami akkorát akart tódítani, hogy az kifogott rajta, aztán hagyta a francba az egészet, de a mundér becsületét féltve előállt ezzel a „nem lehet tudni a nevét, mert oly hatalmas ő” marhasággal. Korszakos zseni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.