közvetlenül a Galaxy csoki után az Úr megteremté a Hershey csokit, csak az a baj, hogy az Úr volt szíves Pennsylvaniába teremteni, így egy zacskónyi birkaszar méretű csoki chip is 2.30 (angol font, naná), és csak 148 gramm az egész.

immár nem tudok a webkamerás képem szemébe nézni, mert nagyon nagyon rossz voltam :)))))))))))))))))))))))))))))))))

Kérdezték, nézem-é majd a royal weddinget? Mondtam, nem, én majd azt nézem, amikor a válást közvetítik.

Amúgy ünnepnap, és így kicsivel több lesz az órabér, na ennek örülök.

Szombaton ismét el voltam, ez alkalommal Lichfield-ben, ami nem egy nagy hely, de katedrálisa van. Ugye.

Leírom, hogy kell odajutni: Abbázia-Alsóról London Waterloo, onnan metróval London Euston pályaudvar, onnan Rugby, itt felszállunk egy vicinálisra, Lichfield Trent Valley-ig, ott meg egy újabb vicinálisra Lichfield City-be.

Pazar egy idő volt, ezért akinek volt ilyen csatornajáró lakóhajó-dereglye hibridje, az ott múlatta az időt, aki meg white trash volt, az velem, a vicinálison. Bazz, olyan fejek voltak és úgy beszéltek, hogy a Monthy Pyton sírt volna örömiben.

Lichfield jópofa vidéki városka, és a katedrális tövében napozva a szendvicsemet egy tök jó, nagy fekete, fehér cipős tarháló macskával osztottam meg.

Hazafelé még láttam kisbárányokat, és ahogy egy nagyobbacska barna-fehér póni egy kisebbecske fekete pónit akarna meghágni, de a kisebb póni nem akart toszni és elfutott legott, én meg nagyon nevettem.

Megnéztem a Limitless c. filmet, aztán lendületbők felszálltam a buszra, ahol egy randa kövér pasi az okostelefonján a Dagbladet c. norvég lapot olvasta, és a válla felett én is, miközben azon merengtem, vajon sejti-e, a kotonautomatákról nagy elánnal olvasott cikkről, hogy valaki más is érti rajta kívül. Egyben értesültem minszki metrórobbantásról, frissen feltárt rézkori sírokról és bukott afrikai diktátorokról. Bassza meg, tudok még norvégul!

eccer lenne az embernek kedve webkamera előtt vetkőzni, az se jön össze, áh,

bár már nem friss, hogy otthon levágattam a hajam.

A férfiak rögtön el is kezdtek "little boy" néven hívni, eleinte nem örültem, de aztán rájöttem, hogy igen találó, mert egy atombomba fedőneve is ez volt, és akik ismernek, tudják, én is egy istencsapása vagyok.

Miután telenyomtam az étert azzal, hogy nem bírok már tovább külföldön élni, egy technikai bravúrral azt álmodtam, Amerikában élek, egész szépen. (Beilleszkedve a paranoid környezetbe, nagy látószögű katonai látcsövemmel szemmel tartva a szomszédokat.)

Pár napja betévedtem a "fatface" nevű konfekcióüzletbe, ahol remek virágmintás tornacipőt és egyebeket láttam, gondoltam is, hogy van elég pénzem, miért ne, majd még visszagyüvök. Erre ma az egyik reklámokkal telenyomott oldalon szembe jött velem az üzlet hirdetése. Cookie nem lehet, mert soha eddig a neten meg nem néztem. Akkor valaki figyel engem...

Verőfényes vasárnap reggel is sikoltozással a fejemben ébredtem, és arra jutottam, hogy kedves otthoni földön nem nyugodhatók ("el kell innen menni, mert itt ez már nem igaz, ami itt van"), cseréljünk helyet, úgy kb. fél évre: én hazamegyek és írom helyettetek, hogy eh, de milyen szar is ott lenni (csináltam már én is, szóval gyakorlat van), ti meg idejöhettek múlatni az időt énhelyettem és akkor öröm, bódottág lesz mindeneknek része.

hogy éjszakai műszakban, hajnalban okádhatnékom támad és okádok is, mint a murányi kutya, azt hiszem ez vagy akut munkaundoritisz, vagy sokkal inkább akut ittlevésitisz.

Amúgy elég bosszús vagyok miatta, mert ma végre elmehettem volna messzire nézelődni, de túl fáradt voltam, még úgyis, hogy tegnap egész nap aludtam.

De ezt találtam, kurva jó, ki lehet próbálni, mindig is permanens tücsökciripelésre meg sirályvijjogásra vágytam, és tessék: wav-ban lementhető, végtelenített, egyéb zajokkal turbózható. (Imádom a kapitalizmust: ha van igény, lesz kínálat is!)

naturesoundsfor.me

(mivel lány vagyok, és beteg is, én most ki nem találom, hogy lehet megcsinálni, hogy rákattintva is éljen a link, úgyhogy kézzel kell bemásolnotok magatoknak a böngészőbe, la.)

Hát ugye az ember próbálna, de minek.

Próbálok más állás után nézni, sőt kreáltam cv-t is, el is küldtem, mer' ingyé' van, miért ne, pedig tudtam, hogy nem igazán én vagyok az ideál arra a munkakörre, de hát az állásajánlat január óta él, gondoltam, ha ennyire nincs jelentkező, de mindegy, 0-1 oda. (A pozitív thinking-ben hívőknek meg toll a fülibe, baszódjatok meg.)

Oké, megnéztem, mi akad az egészségügy berkeiben is. Ami legjobban tetszene állásféle, az ment is a süllyesztőbe, mert olyan dolgokat kéne tudnom csinálnom, amit Mo.-on nem is oktatnak nekünk, mert csak orvos, sőt mi több, csak szakorvos csinálhatja.

Így tkp. az van, hogy csak a helyet változtathatnám, de az, hogy eszüket vesztett idióták és vegetáló növények között kelljen dolgoznom, nem változna. Klassz. Minden nappal jobban érzem úgy, nem fogom én ebben az országban a második évemet befejezni.  Ahogyan mások kifejtették -és totál egyetértek velük:valami munka otthon, ami arra elég, hogy legyen tető a fejem felett és ne halljak éhen, már boldog lennék. (És itt még olyan sincs, akivel azonos lenne az érdeklődési köröm és szórakozhatnánk.) Elegem van.

Főleg az után, hogy a főbérlő, mivel neki tegnap éjjel fájt a hasa, ohne zsanér megette a brie sajtomat, és megbontotta a vadi új doboz tejemet, mert az övé megsavanyodott, kedves kis üzenetben erről utólag értesített, ígérve, hogy majd utólag kárpótol. Én meg ráírtam a kis üzenetre magyarul, hogy dögölj meg. Mégis mi a faszt képzel magáról? Még mindig tartozik egy rakás pénzzel, de azért én fizetem neki a lakbért, ő meg extraként titokban megeszi a virslimet, a baracklekváromat és most mát a sajtomat is, ezt ugyan nem titokban, mert nagyon feltűnő lett volna, hogy hova lett egy nagy adag sajt, hát be kellett vallania.

ELEGEM VAN!!!

So you think I'm alone?
But being alone's the only way to be
When you step outside
You spend life fighting for your sanity

Nagy azonosságot érzek a szöveggel.

Csináltam szavazást, ott van a jobb oldalon dobozban.

Ezt az esküvői meghívó ötletet Mackónak ajánlom:

Visonganak, hogy milyen marhaságot hordott össze néhány hülye, hogy miért is kéne hazatelepülni az olyanoknak, mint például én is.

Szépen végigveszik, pontról-pontra, és vonyítanak a röhögéstől.

Igazuk van, a nagyrésze ordas baromság, az élelmezést kivéve, és igen, túrórudi, egészségtelen, de finom fehérkenyér, blablabla. Igen, itt még normális szalámit se kapni, amit igen, az mind german, italian, danish, spanish jelzőkkel operál, a faszom angol a disznót csak bacon-nek ismeri, a csirekmáj soha nem látott dolog, mert egyből macskatápnak dolgozzák fel. Még a chips is szar itt.

De ez ugye a visongó észlények szerint kevés a hazamenetelhez. Ja. De megint az van, hogy ők ismét csak otthonról verik a klavírt, nem kintről, szóval, gyere ide, élj úgy, ahogy én, és rájössz, hogy naugye. És nem valami nemzetszín pántlikával átkötött ország után sír a szám, hanem a nyomorult kis otthagyott életem után, könyvek, madarak, fák után. Igen, madarak és fák, most nyilván fennakad a szemed, de mondom, amíg nem itt vagy, nem fogod soha tudni, miről ugatok. (Én is, amíg otthon azért kapartam, hogy ide jöhessek, minden itt lévő ismerőst irigyeltem, bár valahol mélyen sejtettem, hogy nem egy tejjel-mézzel folyó dolog fog kisülni belőle.)

Te nem tudod,  milyen jó az, amikor Ferihegyen, oppardon, Lisztferihegyen az unott arcú határőrszerű egyed köszönés nélkül les bele az útleveledbe, mondván, mit rablod itt az idejét, te is csak a bajnak jössz, és akkor belül ujjongsz, hogy igen, hazaértem, ez az én országom.

Pa irigyel, mert én itt vagyok (ti. London), ő meg nem, de én komolyan, már ott tartok, hogy még a Mekdunászban is hajlandó lennék otthon dolgozni, mert itt rühellem már a helyet, ahol lakom és azt is, ahol dolgozom, a hülyékkel és a rovarokkal együtt. Elvileg lesz minimum 4 nap szabadságom május végén, de az addig kb. 8 hét, még a siralomházban is jobb lenne azt eltölteni, mint itt. Próbálok én keresni másik munkát, először itt, de ha az nem jön össze, én úgy haza megyek, hogy csak füstöl, mert kész, mert az egész egy nagy túró.

mert vége a szabinak és vissza kell menni. Folyton azt kérdezem magamtól: miért teszed ezt magaddal?

Megpróbálok másik állást találni, de az is benne van a fejemben, hogy szégyen, nem szégyen, én hazajövök, mert elegem van, elfogyott a kedv és energia.

Egyenesen munkából mentem Heathrow-ra, tegnap reggel 9től összesen 4 órát aludtam, de végre itt vagyok.

Majd mesélek.

Tegnap az Asdában az egyik dravida őslakosságot képviselő pénztáros fiatalember is nagyon készséges és beszélgetős volt.

Kár, bassza meg, hogy ha férfi, mind hazug és/vagy szemét.

(És nem érdekel, ha férfi vagy és ezt olvasod és felháborodsz ezen, ide lehet jönni és be lehet bizonyítani nekem az ellenkezőjét, addig meg jogom van a generalizált magánvéleményemhez)

Az azért már mindennek a teteje, hogy még egy bevallottan Asperger szindrómás nő is tudjon magának pasit találni* és azzal boldogan élni, énnekem meg semmi se jut!!!

Az azért mindennek a teteje, hogy Mackó szíves közlése szerint már 1930-ban is valami úriasszonyok lapja hosszan boncolgatta, hogy mi a jobb, házasságban élni vs. egyedül lenni és a kibaszott konklúzió persze az előbbi, miközben az összes nyavaját felsorolva (ezt majd ha meglesz eccer a cikk részletezem) kiderül, 80 kibaszott év alatt semmit nem ment előrébb a világ a férfi-nő kapcsolat és problémakörben!!!

*Igaz, a pasi is Aspergeres, nem lehet könnyű sem, de ugyanakkor a hasonlóság meg sok mindent egyben egyszerűbbé is tesz. Konklúzió: tán a pszichiátrián kéne keresgélnem nekem is.

Ahol dolgozom, van egy magyar srác is, kérdezte tegnap, hogy érzem magam itt Angliában?

Mondtam, hogy még mindig úgy, hogy kb. minden második héten hagynám az egészet a picsába és haza akarok menni. Erre azt mondta, ő is. Valahol megnyugtató, hogy akkor nem csak bennem van a baj.