Történt, hogy mentőt kellett hívnom, ki is jött, kettő mentőssel a fedélzetén, és a fiatalabb, ott, hajnali 05:35-kor nekiállt flörtölni velem. Ebben az az érdekes, hogy ha belenézek a tükörbe, még mindig ugyanaz a semmilyen fej néz vissza, nem vagyok csinos, szép meg pláne. Főleg nem hajnalban, éjszakai műszakban.

Egyetlen magyarázat létezik: pusztán az XX kromoszómakészlet megléte (vagy a mai modern időket nézve, az, ami annak látszik, a fenotipus), az XY-ból ezt a reakciót váltja ki. Amúgy Martinnak hívták és járt már Szegeden.

(Természetesen a logika azt diktálná, ez már a sokadik pozitívnak tekinthető feed back, tehát a self confidence-nek már az egekben kéne járnia, én valahogy mégis szkeptikus vagyok. De ahogy mondani szokás, ez már az én bajom.)

Hír:

Wikileaks:Amerikai diplomáciai táviratok szerint Oroszország két éve az új vezetékek érdekében fosztotta meg Ukrajnát és így Európa nagy részét a gáztól.

De gyerekek, hát mi mást hittetek?

Kérdeztek volna engem, ott akkor helyben megmondtam volna, kézrátétellel.

Sokszor tettem már szóvá, Magyarországon nincs egy valamire való sorozat/kéjgyilkos, de most lett, ugye, ez az öcsödi vagy milyen társaság. És hát ugye szegény áldozatok! Áááhh. Az áldozat magára vessen, ha már hagyta magát csőbe húzni, mert pl. engem ugyan nem lehetne. Erre Pa azt mondta, hogy hát pedig mindenki ismerte a tetteseket és olyan kis ártatlankáknak tűntek, olyan eccerű embereknek.

Aham. Akkor most megtanítalak titeket túlélni, kupcihérek.

Az egyik áldozat szakadt neglizsében futott ki az utcára és menekült, pont mint a kisfiúk nagy barátja, Mr Wayne Gacy tanulságos történetében (number of victims: 33).

Az ártatlan kinézethez pedig itt az ideje, hogy megismerkedjünk  Ted Bundy (number of victims: 35-öt bizonyítottak rá, de felteszik, ennél több volt) mellett a nők másik nagy barátjával és tisztelőjével, az igazi Norman Bates-cel: Mr Ed Gein-nel! Az eset részeleteinek ismertetésétől most eltekintenék, túl hosszú, keressetek rá, van magyarul is egy kimerítő összefoglaló; de miután elovastátok és megemésztettétek, hogy a jó Eddie többek között női tetemeket ásott ki a temetőből, példás szakszerűséggel megnyúzta őket, majd a felvett bőrben parádézott otthonában, miközben „a legtöbb lakos, aki ismerte Eddie-t, csak jót tudott mondani róla. Kissé különös volt, sajátos mosollyal és furcsa humorérzékkel. Sohasem gyanakodtak arra, hogy képes lenne ilyen kísérteties bűnöket elkövetni. De az igazság elől nem lehetett menekülni. A kis félénk, csöndes férfi akiről a város azt gondolta, hogy ismeri, gyilkos volt, aki barátok és hozzátartozók sírjait törte fel”, na mindezek után ti sem fogtok senki magyar tanyasi “jauzsikám” otthonába egyedül ellátogatni, még akkor sem, ha “jauzsikámat” mindenki régről ismeri, mert akkor tudható, hogy a háttérben bizony van egy Bates mama is.

Amúgy valóban Mr Gein inspirálta a Psycho történetét és egy sor egyéb rettenetet. A valóság mindig szörnyűbb, mint a fikció, ezt tanuld meg! Ahogy azt is, az, amit a felnőttek “hülye amerikai filmként” bélyegeznek meg, életet menthet!

Kaptam emailt az Accor Hotels-től, Sofiteles égisszel, hogy most igazán óccsóak az éjszakák, mé' nem mék egy kicsit (és most figyelem): Brisbane-be, Saigonba, vagy valahova Thaiföldre? Na majd mingyá.

Más.

Nem felejtettem el a skót fényképeket, lesznek is, hétvégén. Na.

Nem hittem volna, de elértem arra a pontra, mint a német nép, hogy mindegy mit kér cserébe az osztrák piktor, csak munka legyen és némi dicsőség sem volna baj. (Jó, lett ami lett, de most nem ez a lényeg.)

Na most én is ott vagyok, ha a mi osztrák piktorunk csinálna munkahelyeket, meg européer fizetést (mert ugye azzal jelenleg otthon semmi sem versenyképes, hogy egy éjjel nettó negyvenezret keresek), és akkor elnézném az összes többi náculást, és húznék haza, Lindisfarne ide vagy oda. (Mongyuk az européer fizu mellett ennek otthonról történő meglátogatása sem lehetne immár gond, ugyebár). Sajnos ennyire nem osztrák piktor ő.

Kim Philby sógora aztat mondta telefonon a behavazott Cleveland-ből, ő úgy érzi, én itt fogok immár maradni, köszönöm a bizalmat, mert ebben én nem vagyok olyan biztos. (És immár toposz, hogy ő, miközben egy valag pénz van a párnája alatt, rendszeresen kinyilatkoztatja véleményét, hogy így utólag, már mindent máshogy csinálna, na szóval eztet is kalkuláljuk már be.) Und. Tante (a felesége) azon a véleményen van, hogy ha lenne egy férfi az életemben... Jajj, tante, én is tudom, csak ennek a férfinak a megtalálása, a recept, az kéne, de nagyon, mert így utólag mindenkinek kurvára eccerűen ment, legalábbis a sztorik nagyon azt mutatják. Pl. Tante is úgy ismerkedett meg Kim Philby sógorával, hogy egy nyelvtanfolyamra jártak Cleveland-ben (tante német és ő sem tudott angolul, amikor Amerikába ment), és egy nap, óra után ment a buszmegállóhoz és Kim Philby sógora megkérdezte, hazaviheti-é kocsijával? Így könnyű. Apám szerint akkor járjak az utcán én is. Zseniál. Tante azt is mondta, hogy ő a háború alatt is egész jól érezte magát fiatal lányként, pedig akkor épp szarrá lőtték Németországot körülötte. Ez sem rossz, tehát akkor el kell, hogy menjek valami háborús övezetbe és majd ott, na majd ott!

Valakinek valami egyéb korszakos ötlet?

Hetekkel korábban minden lefoglalva, kifizetve, kinyomtatva. Kedd reggel, ügetek a vasúthoz, már messziről villog a jegykiadó automata, hogy á-á-á-á, ma itt nem lesz jegykiadás, anyád, megyek a másikhoz, az jónak tűnik, de a frászt hozza rám, mert csak ötödjére fogadja el a bankkártyámat, én meg szinte látom, ahogy lekésem a King's Cross-ról induló vonatot Edinburgh-ba, ami baj, mert helyfoglalásom is van és csak arra vonatra érvényes a jegy. De aztán minden összejön, vonat, jegy, foglalt hely a quiet coach-ba. (Itt le kell halkítani a mobilokat és egyéb eccközöket, és telefonálni is a kocsin kívül szabad, a nem quiet coach-ok területén, de persze mindig akad egy-két barom, aki elfelejti ezt, a pittyegésekre és a hangosabb köhögésekre is amúgy két ember forgatja a fejét indignáltan, egy erős hatvanas, krónikus keresztrejtvényfejtésben szenvedő nő és a 29 és fél éves Libaleontin- szerintem borzasztó vénlány leszek, a legházsártosabb fajtából).

A vonat nem egy TGV, de így is megy mint az állat, 4 óra 41 perc alatt végigmegyünk Anglián. Roppant tré, ködös esős az idő, néha még el is alszom, de olyan másfél-egy órára Edinburgh-tól végleg felébredek, és nézegetek ki az ablakon, szinte érzem, látni fogom a tengert. Jön is a tenger, uuááá, épp arra gondolok, hogy a túlfelén Norvégia van, amikor meglátom Lindisfarne-t. Szó szerint könny szökött a szemembe. Még megyünk kicsit a tengerparton Berwick-upon-Tweed után, aztán egy balkanyar és hegyek, erdők, hegyi patakok, már tuti, hogy Skóciában vagyunk.

Hétfőn Károly még azon röhögött, hogy amilyen pici vagyok és egyedül megyek, kell egy biléta a nyakamba, mint a kisállatoknak, hogy "ha elvesznék, kérem, hívja ezt a számot." (Sőt, nagy kegyesen megengedi, hogy a telefonszám az övé legyen, majd ő megment, ó, be rendes.) Nos a városban nem, csak az átépítés alatt álló Edinburgh Waverly pályaudvaron tévedtem el, de ott kétszer, rögtön kiszállás után. Emiatt észre se vettem, hogy jött egy sms Károlytól, hogy na mi van, oda értem-e rendben, csak amikor fél órával később megjött a kétségbeesett hangvételű második, hogy megkaptam-e az elsőt és minden oké-e?

A szállásom azért 10 perc alatt megvan, 30 méterre lakom a Royal Mile-tól (ami a high street szerepét tölti be.) Lerakom a csomagot, felhívom anyáékat, hogy megvagyok, aztán a borús szürkületbe kimegyek még kicsit várost nézni meg fényképezni.

Másnap relatíve korán kelek, hogy minél több dolog megnézése férjen a napomba. Először Edinburgh Castle-t nézem meg, elég esős-borult időben, viszont a korai kelés előnye, hogy kevés még a turista. Mire kikeveredem belőle, már tömegek igyekeznek befele. Ezután átrobogok a város túlfelére, hogy egy kicsit hegyet másszak, az idő nem kedvez az Arthur's Seat tetejére való felmászásnak, de az elért magasságban így is erősen lihegek és jó a kilátás. Végig össze-vissza kodakolok. Visszafelé elhúzok a Holyrood Palace mellett, átvágok a belvároson, hogy a Calton Hill-en, a vasútállomás völgyének (valamikor tó volt, de lecsapolták) túlfelén magasodó dombon bambuló monument-eket is megnézzem. Ekkor még a nap is kisüt egy kis időre, szóval nem panaszkodhatom, ahhoz képest, hogy február van.

Csütörtökön hazafelé még jobb az idő, most már tudom, mikor jön Lindisfarne, mint bojtorjánhal a delfinre tapadok a vonatablakra, áááá, nagyon szép, jövök én még ide. Aztán eccer csak jön szembe egy hercig katedrális, mi a szösz, mondom, de szerencsére lassítunk, így el tudom olvasnia megálló nevét: Durham, ahá, megállj, te is be vagy ám tervezve! (Millió évvel ezelőtt az angol nyelvtankönyvünkben volt róla egy kép és én folyton nézegettem, hogy de jó lenne látni, de nem hittem volna, akkor még, hogy valaha fogom is.) Látom még a yorki katedrált, is, természetesen ide is jövök még. Ezután már a könyvem olvasgatom, ami az angolszász Angliáról szól, épp a Northumbria résznél tartok, amikor belém vág a felismerés, épp Northumbrián visz át a vonat, na, akkor nem olvasunk, hanem nézzük. (Ti el sem tudjátok képzelni, mit jelent nekem látni ezt a tájat, pl. Beda Venerabilis és Alcuin szülőföldjét.) Süt a nap, hersen a fű és a vetés, a teljes húsvéti keresztény és pogány ikonográfia kinn tobzódik a mezőn: bocik, pacik, pipik, barik, tapsik, áááhhh.

A képek majd jönnek később.

Türelem, mert most hadd legyek már kicsit anyával és apával itthon, mármint Mo.-on.

Pénteken jöttem, tudni kell, hogy döbbenet, itt milyen tél van, bameg még Skóciában is sarjadt a vetés és 7-10 fok volt, erre itt ködben száll le a gép és esik a hó.

Remek itthon amúgy, már péntek este úgy befaltam a sülthúszsíros kenyérből, hogy helyi idő szerint hajnali egykor és fél háromkor is bensőséges viszonyt ápolhattam a fajansszal, de itthon még hányni is más. Jobb.

A mindent összeevés szombaton is folytatódott, de ekkor már gondosan unicummal fojtottam el a háborgást odabenn, így tkp. zabálok és piálok, áhhh. Holnap, azaz hétfőn vissza kell menni a hülyék és rovarok közé, pfúj, de két hét múlva gyüvök megint vissza, egy hosszabb itthoni szabadságra.

Voltam Skóciában, na jó, csak Edinburgh-ban, lesz élménybeszámoló, napokon belül. Und fényképek!

Ali G szülővárosában többek közt egy nagyobb fészekalja mormon divízió is lakozik, csak hogy nehogy elfeledkezzem róluk. Vasárnap reggel is, buszozok haza műszakból, felszáll belőlük négy. Elgondolkozom, hogy vasárnap kora reggel mit csinálhattak, ui. a kaptár felé menő buszra szállnak, tehát hazafelé mennek. Az egyik rám bambul, én meg megfogadom magamban, ha még egyszer bepróbálkoznak hát rövid leszek és tömör, mint ez a kép az alapító atyáról, így e:

Miután kiröhögtem magam a bigfoot-os karikatúrákon, kicsit felelevenítettem, mit lehet tudni a témában. Hát ugye, van egyszer a dolog, hogy az embereknek egyszerűen szüksége volt olyan sztorikra, amikben emberforma, csak nagyobb és szőrösebb növény/minden/emberevő lények szerepelnek, szinte látom, ahogy a horda egy  estén a tűznél untakozik, és valaki felveti, kellene már valami, amivel a kölyköket ágyba lehet parancsolni. Az, hogy a figura abszolút saját kútfőből való, avagy a faji emlékezet valami valósat őrzött meg régről, már más kérdés (érdekes, hogy e kiváló állatfaj kinézetre elmesélve valamiért erős hasonlóságot mutat a neadervölgyi ősemberrel).

Aztán van a híres videó, amin ott sétafikál. Mocsári tapír legyek, de nagyon modernemberül jár, mint aki a strandon andalog (a felvétel készítői közül volt, aki később állította, csalás volt az egész, és sokan siettek rábólintani, hogy aha).

Viszont itt a kontra: a felvételen egy nem azonosítható állat matat, a szkeptikusok szerint egy szőrhullásban szenvedő medve; viszont mocsári tapír legyek… mutasson már valaki egy medvefajtát, ilyen test/végtag arányokkal. (Avagy valami vicceskedvű egyén ismét jelmezt kölcsönzött)

Régóta pályáztam a Charlie Wilson háborúja c. filmre, most sikerült megnéznem.

Aki nem tudná: képviselő volt, és elérte, hogy a CIA egy valag pénzt kapjon, amin aztán kiképezték meg felfegyverezték a középkorban élő afgánokat a szovjetek ellen a nyolcvanas években. A filmben a fickót többek közt az győzi meg, hogy tenni kell valamit, amikor megtudja, a szovjetek játéknak álcázott robbanószerekkel ölnek/nyomorítanak meg gyerekeket. És minden amcsi örül, amikor az afgánok oroszokat ölnek.

A filmesek szerencsére vannak olyan tökösek, hogy a film végén kiderül: afféle pirruszi győzelem ez, elbaszták.

Nem az oroszkat védem, de van igazság a földön, isten egyik kézzel ad, a másikkal elvesz.

Mert most az amerikaiak által kiképzett afgánok őket ölik, és még az útszéli döglött kutya is IED lehet. Hát nem szép?

Kedvenc munkahelyem bajban van, van aki szabin van, és nincs aki helyettesítse.

Hát megkérdeztek már tegnap is, sőt ma is, hogy péntek éjszaka? Nem-e? Mondtam nem. Van már csütörtök, szombat és vasárnap éjjelem, egy negyedik a sorba nem kell.

Jövő kedden is hiány van, tegnap is, néznek rám kérdőn, mondom nekik, akkor azért van a hiány mert ÉN vagyok szabin. Ja, jó, oké.

Erre ma a kedvenc (értsd: utálom, mint a szart) kolléga felhív. Péntek? Nem. Jövő kedd? Tessék? Erre kifejtette, tudja, hogy az az én szabim, de el is utazom a szabi alatt? (Há' ja, most fizettem ki egy valag pénzt online belépőkre, plusz szállás és vonatjegy.) Ui. arra gondolt, ha esetleg nem mennék sehova, akkor (akkora kínban vannak) be is mehetnék dolgozni?!?! Úúúú, baba, ugye ennyire nem vagy naiv? Neked akkor se, ha egy öklömnyi gyémánttal a szádban pitiznél.

Ugyanis hetekig szemeztem egy egyiptomi turisztikai plakáttal, erre szétesett a rendszer. (Annyi évtized szarja után nem tudtak volna még egy kicsit várni?) Szóval mi van, ha földrengések mellett immár politikai földcsuszamlásokat is képes vagyok előidézni?

evangélikus lelkész felesége voltam. Na most ezt miért?

1891-ben ezen a napon követték el az utolsó olyan gyilkosságot a Whitechapel-ben, amit többé-kevésbé Hasfelmetsző Dzsekk-kel is összefüggésbe hoznak.

A katedrál kupolájából láttam a Millennium Bridge gyaloghidat, aha mondom, megvagy, csak érjek le azon az 528 lépcsőn.

Sétáltam is rajt, de láttam, hogy nini, alacsony a vízállás a Temzén, és néhányan ott mászkálnak lent a meder szélén a kavicsokon és egykori rakodó alkamatosságok favázának maradványain, kifigyeltem hol lehet és szabad is lemenni és én is leereszkedtem vízszintre. Gyorsan jött utánam még vagy 10 másik turista és a Millennium Bridge-en átáramló tömeg attól kezdve azt nézte, amint egy marék hülye a folyó által partra mosott szemétben tallóz. Én pl. egy koptatott kagylóhéjjal és egy porcelándarabbal lettem gazdagabb, még egy dologból volt sok, vihar és víz verte velős csontból (nem viccelek, az volt), és bármennyire is tűnt vonzó zsákmánynak, ezt már magam is kissé túlzásnak éreztem volna hazacipelni London Downtown-ból.

Ohó, itt még nem voltunk. Nagyon nagy, nagyon szép, ipod-os audio guide van, de a 14.5-ös belépőért ennyi jár. Ugyanígy, felmentem a kupolába, az összes gallery-t megnézni, bár a lábaim az 528 lépcsőfok miatt erősen tiltakoztak, de mondtam nekik, hogy kuss, ennyi pénzért akkor is felmegyünk, ha négykézláb és beledöglünk is. Legfelül a mögöttem jövő idősb úr már egyébként a szűk csigalépcsőn valóban négykézláb jött.