Épp most láttam egy valamit, ami "sensual non-toxic toy" (sziggorúan a szexuális egészségért), de ó, pont úgy néz ki a képen, mint egy apró ásó, tudod, az a fajta, amit a növények átcserepezésekor szok használni. Vajh hol és mit ásunk vele, játékszeri minőségében? Szeretném tunni.

Vannak, akiknek van földje Colorado-ban. Nyjó, minden ottaninak van, de vannak, akik máshol élnek és mégis van nekik és én ösmerek ilyet. Én csak azt kérdezném tölle, napszámost felvesz-e? Tulajdonosnak amúgy fogalma sincs, mi van azon a földön vagy földben, de bazz, én ha kell, kavicsot is vetek bele, a préri ege alatt, csak embert többet ne lássak.

Nem vagyok bosszúálló, csak kivárom, amíg az úristen pofán vágja a nekem ártókat.

Példa: középiskolában volt egy riherongy csaj, pföhöjj, de sokat köszönhetünk neki, én meg az idegbajom, de jöve a hír a múlt héten, hogy valami autoimmun nyavajában szenved.

Nincs benne irigység.

A megnézést követő gondolatok:

1. Mmmm...
2. Én is így fogok megismerkedni a jövendőbelimmel
3. Magányosan fogok meghalni

Ááááá, szarni rá, gyerekek, rákkendroll!!!!

Ugyan elmegyek a tetves állásinterjúra, bár minek, mert őszintén, ha én kapnám (amit kötve hiszek) a díszlet változna csak, a demencia mindenütt ugyanaz, és az univerzális megoldás is csak húgyúti fertőzés lehet. Ettől viszont én kapok elefantózist.

Lassan mondom, hogy mindenki értse: Haza. Akarok. Menni.

Ez nem emigráció, hogy fejbe lőnek a határon, az általános amnesztia bevezetéséig. Ti. Kim Philby sógora kurvára győzködött a kitavaszodott Clevelandből, hogy nem, nem, nem szabad, sőt, ritkábban járjak haza. Na akkor viszont én lőném agyon magam.

Mióta visszagyüttem, tépelődöm, és egyre inkább. Íme levelem Willy Wonkához, hogy érteni lehessen:

Hétfőn megyek állásinterjúra, same job, kicsit messzebb, ez az a hely, ahol Károly korábban dolgozott, ő kezdeményezte az egészet, hozott jelentkezési lapot, én meg mondtam, bár vannak fenntartásaim, miért ne,
mert a jelenlegi cég épp csődbe van, én csak azt szeretném, hogy augusztusig kitartson, a többi nem érdekel.
Nem tudom, mert egyrészt én nagyon haza akarok menni, másrészt tudom, hogy otthon nem nagyon van munka, pontosabban olyan, amire én is jó vagyok.
Amúgy épp most telefonáltam másfél órát Károllyal, elsírtam neki, hogy olyan sehogyan se érzem magam itt, de ugye otthon meg semmi és mihez kezdjek magammal. Erre azt mondta, csináljunk gyereket, én meg mondtam, ne kísérts, mert a szavadon foglak, ilyennel ne viccelj, mert... Most elmegyek sírni.

Tudni kell, hogy volt egy alkalom, kb másfél hónapja, amikor elfelejtettem a tetves fogamzásgátlót bevenni, aztán amikor csináltuk, mondtam neki, hogy izé, vigyázzunk, és nem is történt semmi,én meg olyan kurva csalódott voltam, erre most jön ezzel. Olyan ez, mint a kínzás.

Na, a múlt hetem, plusz pár nap az azt megelőzőből egész jól sikeredett, bár az utazási karmám mindvégig ellenem dolgozott.

20-án pénteken, egy szar éjszakai műszak után, elmentem Leeds-be, nem egy durranás, de ott volt ocsóbb a szállás. Előre foglalt vonatjegyem volt, csak adott vonatra érvényes, az eggyel korábbi vonatot épp az orrom előtt törlik, de az enyim elindút.

Szombaton Yorkban voltam és Durham-ben. Kettő katedrálokat és vikingeket néztem, és irgalmatlan meglepetés extraként York, szombat lévén tele volt kifent kurvákkal, szemmel láthatólag a vidék összes lánybúcsúztatóját a városban tartották, már délután 2-kor csatak részegen. Vasárnap a terv Ripon és Fountains Abbey.

Vasárnap reggel indulás előtt még megfigyelem a híreket, a gecis kolera essen Izlandba, ezért adakoztam előző nap annyit a katedrálokban?! Meg is írom haza sms-ben, nincs isten.

Közben jön a hidegfront, kurvára fúj a szél Yorkshire-ben és minden 15. percben esni kezd, mit esni, szakad, de meg nem ázol soha, csak kopoltyúval kell lélegezni, ez ilyen angol eső, he. Ja, minden 30. percben meg tűz a nap. Fountains Abbey egy ilyen rom, de olyan rom, hogy az ész megáll. A barátokat még VIII. Henrik zavarta szét belőle, és a magas ólomtartalmú tetőt legott eladták jó pénzért, hogy lakhatatlan legyen, ha esetleg a barátok visszajönnének lakni. Ahol nem kaszált a fű, ott térdig járunk a boglárkában, na jó, csak gólyahír, bár amúgy bizonyos okokból jobb lett volna. Vannak még tehenek, akik egy narkós örömével zabálnak valami bokrot, amikor észrevették, ugrálva rohantak oda a bokorhoz örömükben. A gecis kolera ellen némi aprópénzt vetek az egykori latrinák helyén a csörgedező patakba, ami ugyan Skell néven folyónak hazudja magát, de csak patak az. Közben 15 percenként esik az eső.

Visszamegyek Riponba. Itt semmi nincs, csak a katedrál, ami egy olyan kripta fölé épült, amit maga Szt. Cuthbert mívelt a két dolgos kezével a 7. században. Érdekes mód kívülről kisebb, mint belülről, és bent egy stand up comedy-t előadó pap keresztel szerencsétlen angol gyerekeket. Az összes perselybe pénzt tömök és az összes szentkép előtt gyertyát gyújtok, hátha. Visszafelé a másfélórás utat a double decker bal felső ülésén töltöm, alig bírom vissazfojtani a sikoltozást, szűk kanyargós utakon mér’ kell 70 mérfölddel vágtatni, az egész busz kileng.

Hétfő reggel az adakozás ellenére először attól kell rettegnem, a szél miatt ne dőljenek már fák a sínekre, szorít az idő, este repülök haza. Jó, a fákat megússzuk, a vulkáni hamu is messzebb van még. De nem tudok online check-in-t csinálni, nem engedi a rendszer, jaj jaj. Trapp a reptérre, oké boarding pass megvan, lerogyok a departure lounge-ban, amikor elkezdik törölni az Edinburgh-i járatokat, kétségbesett sms haza, Pa kideríti, csak helyi vihar miatt. Sikerült hazaevickélni, de tudni kell, az a kurva vulkán még egy darabig kavarta a szart, aztán csütörtökön délután a British Airways erős vihar miatt kezdi törleni a Heathrow-i járatokat, mondom, a gecis kolera, az kurva fertőző. Viszont amikor visszaértem, szerencsére gond nélkül és megkérdeztem, na milyen volt az atomvihar, mondták, hogy esett egy kicsit meg egyet villámlott és dörgött. Anyád. Most megint itt vagyok, de hogy minek, bassza meg, azt nem tudom.

 Durham

 Fountains Abbey

 York

 Ripon

Ugye vannak ilyen tabuk, jó régiek, senki meg nem kérdőjelezi őket. Na majd én.

Ugye többsége valamiféle józanészből fakad: pl. nem hálunk tömegesen közeli rokonainkkal, mert lófejű lesz a gyerek, oszt elsorvad a faj. A fáraó (élet, üdv, egészség -na az kellett volna leginkább, de nem volt) meg csak ugyis dísznek van, a pereputtyal együtt. Na most manapság már, a birth control dicsőséges napjaiban... de nem folytatom.

Aztán nem eszünk embert. E mögött ugyan mi a ráció, mert ez nem olyan, mint az előző, ha jól van elkészítve, igazán nem leszünk betegek tőle. Ízre meg egészen disznószerű.

Ezt a helyet véletlenül találtam a neten, aztán megtetszett és megnéztem, a reggeli szakadó eső ellenére mérföldekkel odébb remek idő volt. A kérót a környék egy 14. századi nagykutyája (korhűen: tetemes eb) csináltatta. Nagy franc volt, mert a király arra adott engedélyt, hogy meglévő udvarházát nagyobbítsa és erősítse meg, de nem, ő egy teljesen új helyen felhúzatta ezt, várárokkal, mindennel, plusz még dizájnoltatott halastavat, kettőt, egy vízi malmot und a közeli folyócskára rakpartot is. A kiadásokat francföldi fosztogatásaiból finanszírozta. Amúgy mivel ő és a felesége megszokta, hogy a manor (a zudvarház) nagyon kényelmes volt, és erről a kényelemről csak azért, mert eztán várban laktak, nem akartak lemondani, így a korban szokatlan módon a legtöbb szobához járt saját kandalló és az épületben csekély 28 darab budi volt, olyan várárokba pottyantós. A legmenőbb szobákhoz saját budi járt, láttam, le is fényképeztem, ott van ni.

A vár alatt napjainkban nosztalgia gőzös jár, füttyent nagyokat.

A környék tele van vadkacsával, akik kurva tarhálósak, de még a vizesárokban lakó pontyok is feszt kajáért koldulnak, őket is lekaptam, naná, ott a táti.

A vár amúgy szerepelt filmben is, többször is, pl. asszem a nyúlon túli Monty Python-ban.

Volt szerencsém találkozni egy emberrel Amerikában, aki magyarnak született, kb. 14 évesen keveredett a szebb és jobb jövő földjére, ’57 környékén. Akkor kb ’43-ban született, tehát kikapta az első 14 évre a 20. századi magyar történelem legsötétebb időszakát. Nyilván gyereknek más, de akkor sem irigylem. Amerikában szépen beilleszkedett, élte az akkori egész világ által irigyelt amerikai fiatalok életét, de egy elejtett mondatból kiderült, ebbe beletartozott egy vietnámi kiruccanás is, és élek a gyanúperrel, hogy nem koktélt szürcsöltek a Mekong partján, míg a háttérben szaolonzene szólt, sokkal inkább Wagner.

Felpörgött az imamalom, az álszentek pedig ismét azzal a kérdéssel revolverezik a népet, hogy nem-e de nemde a magzat élő személy-e? Ez a kérdés így hülyeség.

Hát te, kedves kérdező, egy barom vagy. Élni él, sőt, kedveseim, mivel ivarSejtekből és nem ivarVírusokból tákolódik össze (a vírust mint olyat tízegynehány éve a biológia nem tekintette élőnek, a sejtet viszont igen, azért mondom), már akkor is él az a majdani kölök, amikor még két darabban van, már ha innen nézzük. Viszont nem személy. Még akkor sem, amikor megszületik. De nem baj, ráérünk, lehet köpülni a szart.

Én nem tudom, de szerintem nincs amúgy olyan ország, ahol a nők nyakra-főre járnának elcsináltatni a gyereket, de mindegy. És nyilván mindig olyanok ordibálnak a kérdésben a leghangosabban, akiknek a, fingjuk nincs, ti. férfiak; b, nők, akiknek soha nem kellett reálisan szembenéznie a kérdéssel, hogy igen-e vagy nem-e. A vallási vonalat meg már meg sem említem.

A Duke of Norfolk sasfészke; a Duke-ok pedig, ha létezne, akkor a fő udvari pártütő címet is viselhetnék, mert a mindenkori uralkodó elleni cselszövést tekintették legfőbb foglalkozásuknak. Amúgy vicces, hogy a legközépkoribbnak tűnő részek azok, amiket a viktoriánus korban húztak fel, de attól még jól mutat.

Az emberlánya (én) elutaztam jó messzire, hogy még csak az emléke se kísértsen egy ideig lak- és munkahelynek, el túl Grönlandon, és akkor végre ott voltunk Amerikában, hogy hajtassunk a Richmond Road-on, a Richmond Town Center nevű mall-hoz menet, és akkor a Richmond Rd.-ra merőlegesen volt egy Twickeneham Drive is, az eredeti települések mind itt vannak a környéken, mondom, ez a szar nem ereszt.

Aztán szépen, ahogy terveztem, elolvastam Aldiss-től a Szürkeszakállt, magyarul, hogy megtudjam, a főhős tetves Twickenham-ben volt gyerek. Jahajj.

Jajj, meg vok má’ nyugodva, he! Lesz Magyaroszágon is fehér iPhone. Az iDiótáknak!

Óbasszamegbasszameg, akkora bajok vannak abban az országban, hogy már az is csak javulást hozna, ha véletlenül felszínre törne az Alföld alá süllyedt miocén kori vulkáni vonulat, de nem, csak fehér iPhone legyen!

Sturm und Drang, sturm und drang, hol van már az a sturm und drang amitől jeleseink úgy féltek százötven éve, hol az a szláv tenger amiben ez a retyó eltűnne?! Bassza meg, én pedig egy furkósbottal még jól utána is tunkolnék, biztos, ami biztos!

'Mindenkinek kipostázzák az alkotmányt' 'Hogy mindenki megismerje és büszke legyen rá.'

Mindig mondtam, kommunizmus és a fasizmus között annyi a különbség, hogy ha a politikai eszmerendszereket egy kör alakú diagramon képzeljük el, akkor ezek helyezkednek el egymástól legtávolabb, a kör két végén. De már Hari Seldon is megmondta: a körnek nincs vége.

Jó étvágyat, a többség ezt óhajtotta, szopjatok csak. Én pedig véres könnyeket ríva ismét felülvizsgálom szeptemberre időzített végleges hazatérésemet.

(Van egy öregember, ahol dolgozom, magyar, '56-ban keveredett Angliába, huszonéves fejjel. Azon kívül, hogyha fáj valami, azt gajdássza, "istenem, istenem," nem hajlandó magyarul beszélni, vagy érteni, amit a magyarok mondanak neki. És nem azért, mert demens, ő épp nem. Ismerem a fiát is, egy kurva szót nem tanított meg neki. Én is el fogok felejteni magyarul, majd csak figyeljetek. Bosszúból.)

Ott kezdődött, hogy Károly lakótársat váltott. Ennek a lakótársnak van webkamerás laptopja, amely azon a pénteki emlékezetes reggelen használva lett a Károly részéről, de a lakótárs tudta nélkül.

És akkor jött a szombat, felhívott R. és én bizonyos részletekből arra következtettem, hogy: édes jó istenem, ezek ketten egymás lakótársai! Az a laptop ezé a srácé volt, jááháj.

Még aznap K. sms-t írt, hogy na hogy vagyok, mondom iszonyú dolog történt. Ő azonban közölte, nyugi, az ő lakótársa nem ez. Jó, bár én azért valamiért éreztem, hogy itt valahol valami hazugság van.

És eljöve csütörtök. R. felhívott, hogy közölje, pénteken mi találkozni fogunk, ha beledöglünk is. Kérdeztem, ezt így eldöntötted, a megkérdezésem nélkül? Igen. Mondom, figyelj, már szombaton is mondtam: van valakim, csak nem gondolod, hogy majd a háta megett egy másik pasassal fogok találkozni? Ó, sebaj, hozzam őt is, mehetünk sokasban, máskor is csinálták így a kuzinjával, akivel most lakik. És ki a te kuzinod? A Károly. Én kiakadtam, mert íme a bizonyság, hogy hazudva lett nekem, R. is megdöbbent, mert fogalma nem volt, hogy kinek a vadászterületére tévedt. Én pedig rögvest K. elé tártam az esetet, de nem említettem, hogy te hazug disznó, látni akartam, hogy jön ki belőle.

Kijött.

Elmondta, amikor először meglátott, már akkor eldöntötte ő, hogy én kellek neki, de mivel megismerkedésünk idején R. a maga úthenger módján már előbb el akart hívni ide meg oda, (én ezt már akkor is elmeséltem Károlynak) bár tudta, hogy soha semmi nem történt, de most, hogy újra előkerült, ő attól tartott, hogy én majd pikk-pakk átpártolok (visszapártolok) a másikhoz. És látni akarta, hogyan kezelem a szitut.  Kösz a bizalmat. Én bőgtem egy sort, elmondtam, nem értem, hisz már az első kapcsolatfelvétel után rögtön szóltam neki, hogy mi történt, ráadásul tudhatná, hogy miután jól belegondoltam a dolgokba, még barátnak se kellene a másik, mert véleményem szerint férfi és nő között olyan nincs, hogy sima barátság; tudhatná, így 10 hónap után, hogy akkor is őt választottam, senki előtte odáig nem jutott velem, ahova ő, összességében most is őt választanám, és egy ilyen hülyeség miatt nem akarom őt, mármint K.-t, elveszíteni.

Károly sűrűn bocsánatot kért, és péntek este nem R.-el, hanem vele találkoztam, annak örömére, hogy rendeződtek a dolgok. Csak azon csodálkozom, az ágy nem szakadt össze. (És bár nem hangosan mondta, csak suttogva, de én hallottam, és nem azért, mert  hallucináltam, vagy önámítok, hogy szeret engem. És ennyi nekem a mai világban elég is, mert mindig az jut eszembe, hogy meddig jutottam, ahhoz képest, ahol még tavaly ilyenkor is voltam.)

Valami elképesztő módon ki is szívta a nyakamat, mondtam neki, így hogy menjek majd emberek közé szombaton? Mé' hova megyek? Nem bírtam megállni, és azt mondtam: randim lesz... na az a fej, amit vágott, az priceless volt, de akkor befejeztem a mondatot, hogy randim lesz egy katedrálissal. Ennyit megérdemelt.

Megjegyzés laikusoknak: a mexikói felállás egy patthelyzet, a kiemelt rész mutatná, mit értettem én a cím alatt, tkp. mindketten azt lestük, mit lép a másik.

Kérdem a munkahelyen a trénert, hogy hát nem lesz-a abból baj, hogy én már olyan régen voltam tréningen, hogy igazából tavaly.

Mondta, hogy minek aggódom, hiszen ő behatóan és személyesen foglalkozik az én okításommal.

El is mentünk liftezni rögtön.

Annyira vicces, amikor megy a vita, hogy Windows vagy Apple. Melyik miért jobb blablabla, blablabla, ki miért mit használ. És ugye az alma sokkal jobb, mert stabil! Lófaszt. Alma azoknak kell, akik hülyék ahhoz, megoldjanak felmerülő problémákat, lusta dögök, kedveseim, semmi más.

Volt egyszer egy vicces olasz film, aminek most egyszerűen nem jut eszembe a neve, mindegy, volt benne egy lúzer kövér ügyvéd, aki csalta a feleségét és akit csalt a felesége az építésszel, aki átdizájnolt nekik egy házat. Na a házavatón lett is nagy kavarodás és az építész végül a lúzer ügyvéd szeretőjével jött össze, méghozzá, az építész javaslatára amíg mindenki hullák után kutatott, a pince és az emelet közt közlekedő liftben dugtak, fel-le, fel-le. Na most nem ennyire ennyi a helyzet, de igen izgalmas egy emberekkel zsúfolt épületben a liftbem fel-le smárolni, pláne, hogy senki nem tudja, hogy  nekünk bármilyen közünk is van egymáshoz.

Lobogózzák már a várost, pföhöjj, és két hete más se folyik már a csapból: házasodik a királyfi! Én meg arról álmodom, hogy valaki ismét "elindul Szibériából, táskájában forradalmi iratokkal."

Mert ez a Richard nem hagy nyugodni.

Tehát heteró férfi és nő között lehet-e barátság, szexuális felhangok nélkül?

Aki szerint pedig egyik válasz sem fedi a valóságot, akkor kommentban (tudom, hogy -ben kéne, de így jobban teccik) ki lehet fejteni.

csak ha jól csinálják

Néha eltöprengek, kéne indítani egy másik blogot, ahol a kufircos kalandjaimat írnám meg, mert itt ugye rokonaim és közeli barátaim esetleg nem vennék jó néven az explicit, á lá natur bemutatott történéseket, én viszont viszketek (nem, nem a trippertől), hogy megosszam a nagyvilággal. (Amúgy hiteles se lenne olyantól, aki évekig a „Minden férfi disznó!” illetve „A mások testnedveivel való közeli találkozás undorító! ” feliratú zászlókat lengette fennen.)

*Még boldogult szűzlány koromban belelapoztam az agyzsibbasztó Koszmópolitan női lapba, ahol valaki úgy kezdte a cikkét, hogy biztos mindannyian voltunk már úgy, hogy Anaïs Nint olvasva arról ábrándoztunk, hogy valami sötét helyen nagyfarkú négerek döngessenek meg; én pedig, aki akkorra természetesen már olvasott az írónőtől egy s mást, arra gondolt, na persze...

Ugyanakkor most már...

A Richard nevű, tegnap, azzal a szöveggel, hogy véletlen megtalálta így 8-10 hónap után az elveszettnek hitt számomat, visszajött. Először is letolt, hogy én miért nem hívtam őt?! Mondtam, nem stílusom, és különben is, van már valaki. Akkor is ezt mondtam volna, ha nem lenne, mert ugye, hátha ettől majd elmék a kedve, de nem. A harmadik sms-ben már „sweetness-nek” lettem szólítva, felajánlotta az ágyát, hát alvásra, de azért hozzátette: mert ő csak úgy tud jól jól aludni, ha mellette alszom én. Kegyelmes isten! Vannak, akikkel nem lehet bírni, csak ha hat láb mélyre temeted őket.