és most elmesélem, miért nem fogok soha gyereket szülni
2010.04.27. 20:00
Nyikorog mögöttünk a lengőajtó, lepukkant holmik között néhány ágy, nőkkel, akik a sorukra várnak- ezt hívják úgy, hogy vajúdás, valójában nyomorult egy állapot, órákig tart, néha jön valaki és odavakkantja, ne nyöszörögjön, még nincs itt az idő.
Egy még lepukkantabb helységben egy szerencsétlen nő fekszik, már se élő-se holt, talán a ha levegőt még vesz; a gyerek megvan, apuka boldogan fotózza egy szobával arébb a lilás-véres nyálkás tekergőző valamit, ami leginkább Jabba és az Alien szerelemgyereke lehetne, a sértődöttnek látszó orvos (nyilván mert dógozni kell) még egy ellenőrző pillantást vet a nyomorult nőre és indignált hangon megjegyzi: ez meg vérzik valahonnan. Nem ő, nem alany, tárgy. Éreztem, ahogy köd száll az agyamra, de mielőtt végleg elborultam volna, az orrunk alá toltak egy fém vájlingot valami szarral, amiről kiderült, a placenta. Nekem valamiért egyből az ugrott be, az állatvilágban ez elfogyasztásra szok kerülni, praktikus okokból, majd a második gondolat az volt, hogy az egyenlőség nevében az embereknél ez a feladat apukára kék hogy háruljon, jusson má' neki is valami az élménybő! (Kér pacalt valaki, gyerekek?)
Fény derült arra is, az epidurál szép dolog, csak a tévében azt felejtik el megemlíteni, utána hosszú órákig feküdni kell, laposan, nehogy a buborék a fejedbe szálljon, mert akkor soha nem látott fejfájás következik, a lapos fekvéstől viszont a derekad áll be, de úgy, hogy akkor már inkább a fejfájás. Amúgy hetekig folyik még az ember lányából mindenféle dzsuva, olyan, mintha hat hétig menstruálnál egyhuzamban. Császárnál nincs ennyi dzsuva, viszont van varrat, háháhá, ami szintén nem egy karnevál.
Én maximum tojást vagyok hajlandó rakni ezek után.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.