Az én vagyok, különben hajnali 2.30-kor, munkaidőben egy nyálas regényeket tartalmazó könyv feletti gyerekes vitát okosabban vezettem volna le, és nem torkollt volna végül is, khm a világ legmegnemfelelőbb emberével kivitelezett csókolózásba.

És akkor néhány percepció azoknak, akik jobban ismernek és tisztában vannak a fajsúllyal:

Jó volt? Jó (viszonyítási alap: nem fordult ki a gálám, és földrengés sem tört ki).

Megbántam? Nem (kutatási szempontból számos kérdésben megvilágosodtunk, ám kétszer annyi agonizálásra való új kérdés merült fel).

Hiba volt? Mint ide Nyékládháza. Miért nincs ebben a kurva naprendszerben megfelelő pasas?

És akkor az ideológia, mert ha az van, minden van: a gond az, hogy zsigerileg érzem, az egész egy vadászat volt. Én is szeretek vadászni, de csak ha én vagyok a vadász. Egy ilyen élmény azóta is sötét folt a lelkemen. Nyilván ez volt a büntetés az 5 évvel ezelőttiekért.

Update: Pa szerint munkahelyi flört áldozata lettem. Pfuj. Én utálok áldozat lenni. Ellenben megvan az empírikus bizonyíték: férfi = utcán loboncoló kanos kóbor kutya (továbbá saját nyálán hason csúszó csiga és susnyásban osonó kígyónyelvű aljas disznó!)! Ha eddig nem lett volna biztos: itt fejeztem be az ellenkező nemmel való mindenféle kapcsolatot! Hah! Nem leszünk préda! Nem nem és nem! Tán télleg nőkkel kéne kezdeni? Bah! Azok ugyanilyenek! Hörr! ÉN ezeken felül állok!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.