Annyi vagyok ma, a síráson már túl vagyok pár napja, amikor először láttam meg a számokat leírva.

Mindenki felköszöntött, aki fontos. Anyáék,Mackó, barátok és persze Károly, ő hívott elsőként, mingyá' éjfél után, ez könnyű neki mert, épp Gánában van, ahol ott még csak 11 volt. :))))

egy elmebeteg a lakótársam, de lassan már megszokhatnám, hogy vonzom az elmebetegeket. Nekem nem hiányzik semmim jelenleg, de egy kerekem hamarosan fog.

Egy kép a Mackó-párról és egy rólam, amint Mackó csokrát szaglom.

megvolt a lakodáré, Mackóból -né lett, Károly jelenlétével emelte a fényét (számomra), majd teszek fel képet, ha -né Mackó engedi, hogy arcképük megjelenjen eme blogon.

Nem mindennapi események után Károly megkapta a vízumot és jön az esküvőre.

Megvettük a ruhát Károllyal az Oxford Street-en, uuááá, és csak 38 pénz volt, aztán lett cipőm is máma, már épp feladtam a reményt Kingstonban, és kétségbeesett sms-t küldtem Károlynak, amikor végre rábukkantam egy megfelelőre. De hát ha már új izé, akkor új fuksz is kellene, szóval, cipe 35 rénes angol font, plusz 18 a smukkra, az egész wedding gear kijött 100 font alatt, hah. Ua. kicsit így is sokallom, olyasmire, amit az életben kb 1x fogok viselni. A Converse tornacipőm (még sose volt Converse-em, de hát gazdag lány volnék, vagy mi a szösz) 37 fontért sokkal ésszerűbb befektetésnek tűnik. Amúgy ezt se vettem volna, ha Károly rá nem beszél a skinny jeans viselésre (szentül hiszem, hogy úgy nézek ki ebben a típusban, mint két hurkapálcára tűzött krumpli, pedig még most is csak 48 kg vagyok, és a létező legkisebb felnőtt női méret lett rám igazán skinny, de hiszek Károlynak, hogy nem, ui. kezdem azt hinni, a saját percepciómmal van a gond.) Amúgy ha már a márkáknál tartunk, a farmer Uniqlo, jaj, japán brand, egyem a szivit. Viszont a gatya hülyén néz ki az összes kinti cipőmmel, ezért kellett a Converse.

Tegnap Károlyt anyukája arról faggatta telefonon, iszom-é, bagózom-é, mivel nem, így az első fordulón valszeg átjutottam. Károly szerint a papáját meg az érdekelné, milyen kvalifikációval rendelkszem, istenem, most milyen jól jön a master fokozat töriből, meg az a három nyelv...

Az én szüleim viszont az a 20-30 marhát várják nagyon, amit a menyasszonyért illene fizetni.

Hát akkor, szóval, na.

Az elmúlt két hétben annyit dolgoztam, hogy a belem lógott, de hát ebből lesz majd a nagy pénz, amit rögtön el is költhetünk számlákra.  

Megjött a látogatók miatt vett, ággyá alakítható kanapé is, csak össze kéne rakni.

Károllyal kislányt szeretnénk, de ahhoz kéne az is, hogy egyszerre legyünk szabadnaposak, mert hát ugye a gólya nem segít. Bár ez amúgy távlati terv, először egy közös kirándulással is beérnénk.

A munkahely legnagyobb izgalma, egy rémálom vén buzi (ez most nem vicc, tényleg az), aki annyira demens, hogy a mondatai random egymás mellé tett szavak, a legegyszerűbb hozzá intézett mondatot sem képes felfogni. Csak arra futja a tudományából, hogy minél több „p” betűs szót használhasson, mert úgy jól lehet köpködni. Még ez sem lenne baj, ha nem lenne egy agresszív állat, egy pelenka kicseréléséhez hárman kellünk, hogy lefogjuk. Megőrülünk tőle. Viszont szép nagy fülei vannak, amik viccesen löffögnek, amikor a kohézió nélküli p betűs szavakat fröcsögi felénk. 

Kárpótlásként a vonaton megfigyelhettem az emberi faj udvarlási szokásait. Ilyen kamaszka amerikai akcentussal beszélő emberkék, tök vicces. Első nap a kislány (volt benne egy vonóval valami ázsiai génből) még a saját viszonzatlan szerelmének történetével szórakoztatta a kisfiút (igen érzékeny külső: szőke krisztusi hajzat, és szőke szakáll, jajj, egyem a csepp faszát, ahogy azt még magyarföldön egy cigányasszony mondta, hehehe). Egyben kiderült, a kislánynak halovány fogalma sincs a mértékegységekről, melyek a konyhában szükségeltethetnek (nagy rokonszenvet éreztem ekkor). A srác viszont teljesen meg volt döbbenve. Ez mondjuk nem zavarta abban, hogy a következő reggel, már aszfaltolvasztó szerelmetes pillantásokat vessen a leányzóra és különféle elektronyos cuccait mutogassa, incl. smartphone és e-book reader. A szövőmadár jutott eszembe, meg az, az isten mindenkinek teremtett párt. 

Még mindig nem tudom, miben fogok fellépni az esküvőn, mint tanú, csak a cipő van meg, láttam rengeteg ruhát, persze a legcukibb volt potom 325 font, ennyiből kábé az esküvő kijönne, de a dizájner torta mindenképp olcsóbb lesz, szóval vmi másban fogok megjelenni.

Holnapra terveztük a ruha beszerzését Károllyal, de ehelyett vízumért fogunk koslatni Londonban. Felmerült, kár hogy ez nem Vegas, és Gretna is messze van, mert ha házasok volnánk, könnyebben bejuthatna Mo.-ra, komolyan, az a bolhafészek ország többet faszol, mint az USA.

Szóval lehet, hogy végül én ilyen hippi jelleggel, farmerban fogok feszíteni a pulpituson. Mackó, ne gyűlölj, most vettem meg az arts and crafts magazinjaidat.  

Tegnap voltunk moziban, Marhapásztorok az űrlények ellen, még csak 30 perce ment a film, amikor, közvetlenül egy repülő bizbasz  filmbéli lelövése után halk, ám ütemes pittyegés hallatszódott. Mindenki azt hitte, a filmből jön, de ekkor bejött egy ember és mindenkit kizavart a teremből, mert hogy tűzriadó van. 20 perc semmi után visszatértünk helyeinkre és befejeztük a filmet.

ezer éve nem írtam, de rengeteget kellett melózni, de most van 3 napom, be fogom pótolni, na.

Tehát, a lakás egy háztömbben van, ablakomból egy cuki anglikán templomra látni, incl. temető, az egyik lakója pl. a krími háborúban (Szevasztopol, Szevasztopol) hunyt vala el, hát az se most volt. A házunk a paplakkal szomszédos, a pap kéménye csálé, láccik a konyhaablakból. A pap különben egy irtó kövér öregasszony.

A konyha pazar, tiszta és remekül felszerelt, a sütőm bonyolultsága egy űrhajóé.

Szerencsém volt, a beköltözésem napján az Ikea leszállította az akkor még épp nem háborús övezet Croydonból a cuccomat, így este már ágyban aludhattam.

És akkor Károly, az én hősöm, aki annyit tett értem, mint eddig senki, a családomon kívül.

Már a beköltözés napján eljött, munka után és ő rakta össze az ágyamat, meg az éjjeliszekrényt. Utána megkérdezte, van-e saját nagy párnám, az épp nem volt, szombatra terveztem a beszerzését, erre ő azt mondta, hát azt nem, úgy nem lehet kényelmesen aludni és elvitt a Tuskóba, párnát venni, és azt mondta, rendesen kell enni is, és vettünk kaját is, amit nekem ő fizetett. Tudni kell, hogy néhány csóringer fickó néhány alaptalan megjegyzése miatt nekem gondot okoz elfogadni, ha valaki helyettem fizet az én dolgaimért, de Károly azt mondta, ne vakarózzak már annyit, fogadjam el, és kész.

Szombaton elmentünk venni egy rakás cuccot, pl. mikrót és porszívót meg satöbbiket és ő elkísért, mert megkértem, hogy a szállításhoz hadd vehessem igénybe az autóját (mely a Minchkin nevet viseli és rólam lett elnevezve), meg az ő testi erejét, cipekedéshez. És akkor ő megint vett nekem egy olvasólámpát, paplan- és párnahuzatot valamint függönyt, hogy a templom ne piruljon már, amikor az ágy teherbírását teszteljük, ahem (az ágy bírja a terhelést, jelentem). És aztán összerakta a szekrényemet, az asztalomat, és most hétvégén a fiókos szekrényemet és könyvespolcomat is, ez a drága ember, hát sírnom kell ennyi kedvességtől.

Igazi hipster különben: míg más a fogkeféjét hagyja a nőjénél, ő a csavarhúzóit, hehehe, a fogkefe már túl mainstream.

Amikor mindketten ráérünk, szinte mindig beugrik egy kicsit, és egy záporos napon értem jött munkába, hogy ne ázzak el hazafelé menet.

Tegnap éjjel pedig itt aludt nálam, first time evör és jó volt, rájöttem ám, milyen jó meleget tud ádni egy másik ember az ágyikóban, igazán comfy, dorombolni lenne kedvem.

Költözöm, ezért nem érek rá írni. Hétfő roppant jeles nap volt, amúgy is az, de épp akkor kaptuk meg a kulcsokat is.

Nyjó, tudom, el lett a blog hanyagolva, de kurvára, na majd most egy kicsit.

Szóval épp egy lakás bérlése közben vagyunk a lakótársammal, szintén magyar, mert főbérlőnk, a naccsasszony összeszedett egy pasit magának, aki spiritiszta (hogy ez mekkora fasság már!), aki rendszeresen beleevett a kajánkba, használta a törölközőm, és körbehugyozta a vécét, hogy jó húgyszagú legyen a helység. Ketten együtt havi 850 font lakbért fizetünk, ez egy valag pénz, és ezt naccsága mind erre a zsírdisznó hobbitra költötte, aki egyben egy 'control freak' is, ha a nő nemet mond, azonnal szakít vele, aztán visszasírja magát a kegyeibe, a nő meg hagyja, mer a szar is jobb, ugyebár, mint a semmi. Na, rohamtempóban kerestünk új lakást, bútorozatlan, egy kalap pénz így is, a bútor meg pláne, mindegy, elég volt. Persze a bérlet felmondása nem volt egyszerű, mer' naccságának utólag esett le, hogy hoppici hoppá, honnan lesz pénz ezután, de már ezen is túl vagyunk. Ezután engem már nem használhat banknak, a gyorssegélyek ideje elmúlt. A legszebb dolgokat hadd említsem meg csak: mindig van valami 'huge bill', amit azonnal rendezni kell, különben kikapcsolnak nálunk ezt meg azt, megkapja a lét, elmegy, aztán visszajön új műkörmökkel. Halálos beteg a naccsága-megfázott-de a tohonya testének ez már borzasztó kór, de dolgozni nem tud menni, de arra van ereje, hogy a baszott hobbitot, akinek nincs kocsija, elfuvarozza munkába. Nekem meg megy fel a vérnyomásom, mert nem erre való és különben is, hova lesz az általunk kicsengetett lakbér?!

Új munkehely, eddig oké, mindenbe bele kell rázódni, még az elején vagyok, nem adjuk fel. Károly igazából jobban aggódik a beilleszkedésem miatt, mert ő beszélt rá a váltásra. Ott csak a menedzser és a főnővér tudja, hogy én és Károly ismerjük egymást, de ennek mértékét már ők sem, és nem is kívánjuk felfedni senki előtt. Hivatalosan már felmondott, de néha még dolgozik ott, és az első hetem után, én már itthon voltam, amikor ő csinált ott egy műszakot és egy kollégája lelkesen mesélte a hírt, van új nővér, és megjegyezte, a nővérnek szép nagy cickói vannak. Ezt aztán elmesélte nekem, meg azt is, hogy nagyon nevetett rajta, a helyzet iróniáján, mert ő aztán ismeri az én cickóimat, hehehehe, a cickóim is ismerik Károlyt.

Vele amúgy nagyon jól megvagyunk, most, hogy itthon vagyok, nagyon hiányzunk egymásnak, minden nap beszélünk. Tudja, hogy nélküle már a hazajövetelemet tervezném, ahogy tkp. tettem is, korábban, de mivel ő van, meghallgat, tanácsot ad (valami félelmetes módon egyforma mód jár az agya Apáéval, és Apa nálam az alfa és az omega), felvidít, így ki tudom bírni, mert már nem vagyok egyedül. Mielőtt eljöttem, annyit voltunk együtt, amennyit csak tudtunk, és bár 6 hete még a haverjaival és piálással kívánta tölteni a 28-ik születésnapját, a jeles napon ehelyett velem volt, és nem rúgtunk be, egészen mást csináltunk. Sajnos sokat dolgozik, ez még nem baj, de keveset pihen és én aggódom miatta, mert elég gyakran még otthon sem tud aludni, a lakótársa zajongása miatt, aki történetesen Richard, és akihez, ha ez így folytatódik, még lesz egy-két keresetlen szavam... Nagyon szeretném, ha ősszel el tudna menni az anyukájához látogatóba, Ghánába. Érdekes módon egy rakás magyar ember, pl. a nagyszüleim, de még kultúrantropológus barátnőm is döbbenettel és idegenkedéssel fogadta, hogy ő nem fehér, szerencsére a szűk családom nem akad fenn ezen, és Willy Wonka email-jére is emlékszem még a kezdeti időkből, amikor elküldtem a fényképét, megmutatni, és a madmazell szerint „well done.” Én kurva boldog vagyok vele, így a döbbenőknek le lehet kopni a színskáláról. És hogy tovább borzoljam az idegeket, már most közlöm, (és ezt Károly is tudja) ha esetleg egyszer gyerekünk lenne, ragaszkodom hozzá, hogy a gyermeknek anyanyelve mellett apanyelve is legyen. Ráadásul ebből mindjárt kettő, mert Károlynak is kettő van: az afrikaans (az apai ágon) és a ghánai (az anyain). Persze a sarj fog tudni majd angolul, is, Károly beszél hollandul is, így azt is, meg egy kis franciát, norvégot, egy csipetke latint, a francia mellé, és még nem lesz 3 éves, de már zseni...No jó, ez még csak álom... mert néha azon rettegek, hogy egyáltalán lehet-e gyerekem, eddig még nem próbáltam, így nem tudom, minden rendben van-e odabenn, és bár alapjáraton nem zavar a korom, (idén 30!), de nem leszek fiatalabb biológiailag.

Hát most ennyi, egy hete itthon vagyok, van még egy másik hetem, aztán megyek vissza, de már Károlyhoz.

A hétvégén megyek haza, akkor majd temérdek időm lesz összefoglalni az életemet írásban.

Tegnap befejeztem a munkát az eddigi helyemen. Hétfőn kezdek az új helyen. Nyilván a zabszem csak benn van...

De Károly azt mondta, ne aggódjam, ő majd segít; a poszt címében őt idéztem.

Károly elmondta, el tudja képzelni, hogy én az életében a feleség szerepét töltsem be,
barátja, Richard szerint jól mutatna a keresztnevem Károly vezetéknevével, és meg is kérdezett Károly, ha úgy adódna, felvenném-e?
Fel.

Minden bonyolult és képlékeny, én meg elfoglalt vagyok.

Ha már láccik az alagút vége, össze fogom foglalni, addig kis türelmet.

Van most némi szar az életemben, de ugyanakkor Károly mellettm van, és sorozatban a harmadik szombatot töltöttük együtt.

Tegnap moziban voltunk Károllyal, a Hangover 2-t néztük meg, ááá, mondtam neki, el kéne mennünk Bangkokba és annyira lealázni magunkat, mint azok ott a filmben (pedig én nem is szeretem a piát).

Tegnap a Waterloo pályaudvaron az ún. "casual" (értsd: sima hétköznapi, utcai) ruhában mászkálók alkották a minoritást a sok szmoking és kisestélyi között. Ömlött a nép Ascotba, de ömlött a nép Ascotba. Mondtam már, hogy ömlött a nép Ascotba? Vonattal. Ez nem azért van, mert az összes Rolls és Bentley elromlott volna, az Aston Martinokba meg nem fért volna be a sok nehéztesti milliomos és maradt a vonat, mint alternatíva, nem. Az első megszólaláskor ui. nem a kapanyél esett ki a szájukból, de a John Deere kombájn, mivel a proletariátus volt az, arca verejtékével keresett pénzén vett úri ruhákban. Jajj.

a Greggs pékségben már belépésemkor tudják, hogy egy lekváros doughnut és egy sausage roll lesz, így a reggeli műszak után;

a Sainsbury's-ben a pénztáros néni is megismer és elbeszélget velem;

a postán a postáskislány megdícsérte a hajszínem, hogy milyen szerencsés vagyok, ha ez a természetes.

De nem tudom.

Történt tegnap, hogy a főnököm megkérdezte, ha adna nekem nappali műszakokat, maradnék-e? (Ui. erre hivatkoztam nyilvánosan, a kizárólagos éjjeli műszakra, arra a kérdésre, miért húzok el, erre, meg a csőd felé tántorgó cégre.) Mondtam, nem, sorry. (Már késő, előbb kellett volna a hozzáálláson változtatni, de ezt nem mondtam hangosan.) Erre mondta, hogy kiváló munkaerő vagyok, és sokkal járultam hozzá a hely működéséhez. Kihangsúlyozta, hogy ezt komolyan mondja, pedig esküszöm, az arcom meg se rándult, nem hogy kiült volna rá a szokásos szkepszis. Ennek ellenére én nem hiszem, hogy olyan hú de jó lennék, akármiben is, halálom napjáig nem fogom elhinni, mert látom, hogy pl. a munkahelyen is mások mennyivel jobban kezelnek szituációkat és a többi. Én meg ilyenkor arra gondolok, hogy hát, ez se én vagyok. Nyilván csináljam akkor utánuk, de mindig utólag okos az ember és soha nem arról voltam ismert, hogy nyomás alatt pillanatok alatt a megfelelő döntést hozom. (Ezért sem szeretek vezetni különösebben, például.)

Károly szerint túl sokat gondolkozom, és nem látom meg magamban a jót a negativizmustól. Túl öreg vagyok már megváltozni. A fejemben a hangokat meg nem lehet kikapcsolni. Mindig is a parttalan filozofálás volt a hobbim, mindent a végletekig kielemezni. Károly és Jeff szerint erre való az, hogy agyondolgozzuk magunkat -túl fáradtak leszünk gondolkodni, ez is egy ötlet. De ebben az országban, ahogy azt villámgyorsan megtanultam, az egészségügy arról szól munka szintjén, minél kevesebbet dolgozol, annál kevésbé vagy tűzvonalban és annál kevésbé vagy felelősségre vonható. Szivornya.

Kiderült, újonnan vett okoska telefonjában tárol egy képet rólam, csak hogy nézegethesse, pedig a kép csak egy skype screen shot, ahol pizsamában, karikás szemekkel vagyok látható. De szerinte így is nagyon-nagyon szép szemeim vannak, mint egy ember-vámpír hibridnek. Ennél nagyobb dicséret nincs is.

Végre, nem kevés küzdelem árán egy napot töltöttem Károllyal Londonban.

Van új munkahelyem, a kéthetes júliusi szabi ellenére felvettek.

Bár vasárnap éjszaka miután két verekedő demens szétválasztásakor én sérültem meg a legjobban és reggel a főnök azt mondta az esetre: "jó" (értsd: inkább én, mint a drága demens, mert akkor a család cirkuszolni fog, én meg ugye szart érek), úgy voltam vele, hogy én többet ezt a munkát nem, de mindegy.

Az új helyről az első szar pillanatban lelépek. Kész.