másikkal elvesz

2011.12.22. 16:36

Szóval volt pár napom szabad, egymás után, ezt Károllyal töltöttem, úgy voltunk, ahogy a népek szoktak együtt élni: egy ágyban aluszkáltunk, én főztem (ízlelgessük ezt: én és főztem egy mondatban, alany-állítmány) túrós tésztát, ami nagyon ízlett Károlynak, ő meg feltette az új sötétítő függönyömet, ami megy a szoba és az ágyhuzat színéhez. Olyan jól sikerült napok voltak ezek, hogy harapás nyomokat találtam a fenekemen, ugye, khümm. És kaptam elég ölelést is.

Sajnos ma éjjel már dolgozni kell, 3 éjszaka megint zombieland-ban. A gálám fordul ki, mert legutóbb is, tökre rosszul volt az egyik zombi, felhívtam az ügyeletet, elköhögtem a bánatom, tanácsolta, hogy híjjam a mentőt, mert ők tudnak ekg-t csinálni, a mentő seperc alatt kinn volt, az egész aktus nem volt 30 perc, de addigra a vén csoroszlya tökre kipendült, és én megint ott álltam a mentősök előtt, mint a hülye, hogy minek abajgatom őket. Pedig gondolkodtam, hogy egyáltalán hívjam-e az ügyeletet is... Amúgy tuti, ha amellett döntök, hogy nem csinálok semmit, az öreglány még aznap reggel felfordul, így csak én csináltam magamból hülyét. Megint. Nem vagyok én ápolónőnek való, de már mindegy. Megnéztem közben a neten (mindenki biztatására, bár én tudtam, hogy csak egy ordas nagy csalódást fogok találni, és így is lett), ó lehet tanulni itt is mindenféle egyetemeken törit, csak hát úgy kéne beszélni hozzá angolul, mint a királynő, ielts 6.5-es szint, ez a két év meg kb. annyit lendített a nyelvtudásomon, hogy semmit, a "crap" és "moron" szavakat eddig is remekül tudtam kontextusban használni. Szóval nincs esély a kitörésre.

Kaptam pakkot otthonról, csokival, meg mindennel, meg smukkot mackótól, meg parfümöt nagyanyámtól, meg egy ruhát, ami Károly szerint kiváló választás volt nagyanyám részéről, kár, hogy nagyanyám agyfaszt kap Károly színétől. Pedig ő olyan jó hozzám, bár panaszkodtam egy sort, még mindig igaz, hogy egyedül ő tartja bennem a lelket idekint, én nélküle már otthon dekkolnék. Mert nem éri meg.

De azért olyan szomorú nézni, ahogy a népek cígölik haza a karácsonyfáikat. Tudom, tudom, csináljak én is, de minek? 24-én éjjel és 26-án éjjel a zombikkal karácsonyozom, majd akkor lesz fám, ha, A, Károllyal élek, B, ha előző opció mégse jönne be, akkor otthon. Itt nem. Egyedül nem. Minek? Vettem fahéjas alma ízű légfrissítőt a wc-be, az elég karácsonyi idénre a zombikhoz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása