És akkor még megkérdezi, mik a terveim délutánra...

Semmi. Korábban merengtem süteménysütési kísérleteken, ám tegnap óta már semmi kedvem. Amúgy is szarrá menne, mert soha nem próbáltam és attól, hogy hiszek benne, hogy meg tudom csinálni, hogy sikerülni fog, na attól a sütő nem fog jobban sütni és a sütemény szebben sülni. Aki ebben hisz, az tapír.

Ismét beszéltem a nyavalyással, és közöltem, nem vagyok valami hülye csiszolatlan gyémánt, és ez itt nem a My Fair Lady új szereposztásban.

Erre azt találta mondani, hogy de igen, csak nem látom magam kívülről (lószart nem), és a jó külső meg az egyéb önbizalom összefügg, mert ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor minden téren több az önbizalom (lószart, azt, és még mindig nem értem a festett haj és fehér fogak és szexis fehérnemű valamint a hivatalok felhívása képesség közötti logikai összefüggést ). De ha már elmélet, akkor futtassunk le egy tesztet és kérdezem, Mackó, te, aki szerintem, mint külső szemlélő szerint jól nézel ki, nos, duzzadsz-é az önbizalomtól és jól érzed-é magad a bőrödben? Me' a blogod szerint jelen pillanatban nemigen.

Csak még egy példa: külső szemlélők szerint jól néztem ki Mackó esküvőjén, abban a tetves ruhában, és magassarkú szandálban ⇒ tutkó önbizalom érzése. Gondolja ő. Amit én éreztem, hogy a lábam lerohad abban a francos cipőben, és mikor vehetem már le, továbbá, hogy a ruha színe randa, de ez volt még Angliában a legelviselhetőbb opció olcsó pénzért, és hogy tuti látszik a bugyim szegélye és hogy soha nem lesz olyan hajam, mint Mackó sógornőjének, egyszerűen azért, mert ahhoz genetic engeneering kellene… az önbizalom egy nanoszekundumra se villant be.

Csak tudnám, hogy ezt a kapitális baromságot, meg az összes többit honnan veszi, nyilván az egyetlen irodalmi műfajból, amit olvas és amit én szívből és szakmailag is megvetek: a self-help literature-ből. Mely szerint tehát ha feszt a sikerre fókuszálunk és hiszünk magunkban, akkor a siker garantált.

Hinni a templomban kell, ezt meg is mondtam neki.

By the way, kifejtette, hogy azért akarja, hogy önbizalmam legyen, hogy otthagyhassam a nővérkedést és törivel foglalkozhassak. Itt, ebben az országban. Hát, ahhoz korábban kellett volna felkelni… és nem hajfestés meg fogmosás végett. Istenem, ezt is hányszor elmondtam már… de hiába ugatok, a fal is jobban odafigyel rám. És ugyan fejtse már ki kommentben, aki tudja a választ arra, hogy a jobb külső mennyire tudja befolyásolni soha nem is létezett (itt present perfect continous használata kötelező) történészi karrieremet? Elindítja? Fellendíti?

Bullshit bullshit bullshit, baby.

Közöltem vele, hogy minden eddigi változást miatta csináltam, a szoknya- és ruhahordást, amit szívből utálok, a katasztrofális főzést (utálom a fölös pazarlást, pl. ha a kaja a kukában landol, mert szar), a hajfestést (ugyis lekopik). Erre sóhajtott, hogy pont ezt nem akarta, hogy csak miatta, mert akkor ez tkp. nem más, mint hogy ő rám erőszakol dolgokat. Bizony, bizony. Csak azért csináltam ezeket, hogy hátha örül nekik, hogy lám-lám, de nem, ő csak többet akar, még, még… Mit akasz még? Sokszor mondja, hogy lepjem meg valami tettel…na persze, egyrészt se ötletem, másrészt tehetségemet ismerve abból csak katasztrófa lenne megint.

Megkérdeztem ismég, én vagyok-e a megfelelő típus? Azt felelte, azt majd ő eldönti. Nem, szivi. Ezt most én döntöm el. Esküszöm, az egyedüllétnek is vannak előnyei.

Amúgy eljátszom a gondolattal, hogy ismét minden hülye szart megtegyek a kedvéért, csak hogy a végén bebizonyíthassam: se önbizalom, se karrier nem fog születni a jó kinézetből. Az attitűd, az, és az elmúlt 30 év tapasztalatai nem változnak meg egy szoknyától vagy szandáltól, vagy belőtt sérótól.

Baja volt az ősz hajszálakkal. Baja van a fehérneműm szexisségével (pföjj) baja van a fogaimmal... Egyetlen kibaszott dolgot kértem tőle, mint nem érinthető téma, az a fogorvos, de ő csak nem bírta ki, fogfehérítést meg fogkőleszedést "javasol" (na persze!). Indok: mert olyan sok "potenciál" van bennem rejtetten, hogy csinos legyek. És akkor majd nem hívom magam rút kiskacsának, meg több lesz az önbizalmam. A lónak a fészkes faszát! Azt! Ettől ugyan nem lesz több, egy percenttel sem, hanem sikeresen lerombolt vele mindent! MINDENT!

Innentől kezdve...

Egyszer már megkérdeztem, én vagyok-e a megfelelő barátnő neki. Egyenes válasz nem volt, csak a szokott túl sokat gondolkodom. Most már nem is kell válasz. Már tudom.

Tudtam, hogy eljön ez a pont, amikor szégyellni fog egy könyvkukac barátnőt. Mert az egyetlen potenciálom, az amit megtanultam, de azt meg nem lehet látni és felöltöztetni. Persze jött a süket dumával, hogy nem, nem, ő így is szeret... Akkor minek hoztad fel, te barom???

Sajnos, semmilyen külső változástól nem leszek bátrabb az életeben, nem fogok küszködés nélkül felhívni hivatalokat és idegeneket. Ez nem ezeken múlik.

És mikor lesz vége annak, hogy még mit-hogyan változtassak meg magamon? Soha, van egy olyan érzésem.

Innentől kezdve...

Soha nem fog elmúlni az érzés, hogy én nem vagyok elég jó neki... És másoknak sem.

Ebből nem tudom, hogy lehet felállni.

Károly szerint be kéne jelentkeznem itten e háziorvoshoz. Minek? Amennyit találkoztam a fajtával, hát, amíg lehet, addig inkább a recept nélküli cuccokkal kúrálom magam, ha azok nem elegek, akkor úgyis haza megyek meghalni...

Aztán szerinte HPV szűrés is kék. Minek? Jó, okés, neki voltak előttem mások is, szóval elvileg nem totál esztelenség,  de mint azt elébb kifejtettem, méltósssság is van a világon.(Baráti első kézből való információk nyomán inkább a máglyán való elégetést választanám.) Szerinte ez része az együttélésre való felkészülésnek. Akkor én meg skip. Meggondolám, ér-e ennyit a dolog...

Amúgy megkérdezém azt a háziorvost, akiben egyedüliként bízom ezen a sárgolyón, továbbá kutakodtam kissé HPV ügyben és igazán nem látom a sürgősséget megalapozottnak... (Mértékadó amcsi kutatások szerént is várni érdemes.) Szóval meggondolom én még ezt az együttélést...

inkább szülnék sárkunyhóban az erdő mélyén, de nem vetkezem és teszem szét a virgácsaimat idegenek előtt. Áháháhááááhhh. Hol van ilyenkor az emberi méltóságról összehordott sokkilotonnányi óhéber duma? Na? Hol?

Lett egy ilyenem:

http://twitter.com/amahappyman

Szóval volt pár napom szabad, egymás után, ezt Károllyal töltöttem, úgy voltunk, ahogy a népek szoktak együtt élni: egy ágyban aluszkáltunk, én főztem (ízlelgessük ezt: én és főztem egy mondatban, alany-állítmány) túrós tésztát, ami nagyon ízlett Károlynak, ő meg feltette az új sötétítő függönyömet, ami megy a szoba és az ágyhuzat színéhez. Olyan jól sikerült napok voltak ezek, hogy harapás nyomokat találtam a fenekemen, ugye, khümm. És kaptam elég ölelést is.

Sajnos ma éjjel már dolgozni kell, 3 éjszaka megint zombieland-ban. A gálám fordul ki, mert legutóbb is, tökre rosszul volt az egyik zombi, felhívtam az ügyeletet, elköhögtem a bánatom, tanácsolta, hogy híjjam a mentőt, mert ők tudnak ekg-t csinálni, a mentő seperc alatt kinn volt, az egész aktus nem volt 30 perc, de addigra a vén csoroszlya tökre kipendült, és én megint ott álltam a mentősök előtt, mint a hülye, hogy minek abajgatom őket. Pedig gondolkodtam, hogy egyáltalán hívjam-e az ügyeletet is... Amúgy tuti, ha amellett döntök, hogy nem csinálok semmit, az öreglány még aznap reggel felfordul, így csak én csináltam magamból hülyét. Megint. Nem vagyok én ápolónőnek való, de már mindegy. Megnéztem közben a neten (mindenki biztatására, bár én tudtam, hogy csak egy ordas nagy csalódást fogok találni, és így is lett), ó lehet tanulni itt is mindenféle egyetemeken törit, csak hát úgy kéne beszélni hozzá angolul, mint a királynő, ielts 6.5-es szint, ez a két év meg kb. annyit lendített a nyelvtudásomon, hogy semmit, a "crap" és "moron" szavakat eddig is remekül tudtam kontextusban használni. Szóval nincs esély a kitörésre.

Kaptam pakkot otthonról, csokival, meg mindennel, meg smukkot mackótól, meg parfümöt nagyanyámtól, meg egy ruhát, ami Károly szerint kiváló választás volt nagyanyám részéről, kár, hogy nagyanyám agyfaszt kap Károly színétől. Pedig ő olyan jó hozzám, bár panaszkodtam egy sort, még mindig igaz, hogy egyedül ő tartja bennem a lelket idekint, én nélküle már otthon dekkolnék. Mert nem éri meg.

De azért olyan szomorú nézni, ahogy a népek cígölik haza a karácsonyfáikat. Tudom, tudom, csináljak én is, de minek? 24-én éjjel és 26-án éjjel a zombikkal karácsonyozom, majd akkor lesz fám, ha, A, Károllyal élek, B, ha előző opció mégse jönne be, akkor otthon. Itt nem. Egyedül nem. Minek? Vettem fahéjas alma ízű légfrissítőt a wc-be, az elég karácsonyi idénre a zombikhoz.

A múltkor említém, hogy az úristen neve az akkora baromi nagy titok, ember nem tudhatja, mert helyben fejbe bassza az úr villáma, ha megtudni véli. Mer’ a judeo-keresztény úristen akkora isten, hogy jajjjajjj, senki sem tudhassa, la.

Minden, amit az úristen nevének vélünk, az csak a megszólítása.

Erről mindig Lovecraft író úr jut eszembe. (Őróla annyit a tudatlanoknak, hogy rémtörténeteket írogatott a 20. sz. első felében, olyan Poe-féléket, de amíg Poe munkássága irodalom, addig Lovecraft ponyva, bár annak jó.) Na szóval, az író úr mindig olyan szörnyűborzalmas dolgokat akart írni, hogy arra nincs szó, és nem is volt, valóban, már a nagy Webster szótárban sem volt elég szó a borzalmak leírására, így a művész úr főszereplői a szörnyűborzalmas dolgokkal való találkozásukkor –annak ellenére, hogy életerős férfiak valának- rendre elájultak, megkönnyítve írókám dolgát a szinonímák után való izzasztó kutatásban, mert hát nem elég meggyőző az, ha egy férfi elájul? Több szó nem is kell, he.

Na nyilván az úristen kitalálója is a névadáskor valami akkorát akart tódítani, hogy az kifogott rajta, aztán hagyta a francba az egészet, de a mundér becsületét féltve előállt ezzel a „nem lehet tudni a nevét, mert oly hatalmas ő” marhasággal. Korszakos zseni.

Voltam a területileg illetékes elme gógy- és intézetben, mint látogató, meg is lettem kérdezve, ellenék-e itt? Hogy én? Naná, bazd meg, van fűtött szobád, meleg étel és a tetteidnek zéró következménye. Na jó, olykor, ha nagyon rossz vagy, szedálnak, de az jelen esetben vonzó, mert folyton kínzó gondolataim vannak, a gyomrom görcsben és ha alszom is, hát Lovecraft sírva könyörögne ötletért. Valami baromi indulat nő bennem, csak nehogy felszínre törjön, ugye.

Kifejezetten irigyeltem az egyik ápoltat, aki hálóingben táncikált csendesen a fejében szóló zenére.

Na, mint mondottam, rendbe tettük a dolgokat Károllyal, pontosabban újratárgyaltuk a feltételeket. Eszerint ő nem szereti, ha kérik, majd ha akar, ő kezdeményez. Jó. Innentől én is. És egyben: ha nincs kedvem valamihez, akkor sajnos zag schon. Velem lehet beszélni.  Meg is mondtam neki, azt mondta, oké. Így is lehet élni.

Károly autistákkal dolgozik. Kettővel találkoztam, úgy kell elképzelni kb. -és most kurvára nem leszek politikailag korrekt- szóval: 18 év körüli, fekete kölykök, akkorák, mint a háromajtós ónémet kredenc (mert jól vannak tartva, nehogy alultápláltság miatt korán el találjanak hunyni, és megkímélni a társadalmat az improduktív tehertől). Nekem mindig a síkföldi gorillák jutnak eszembe, mert kb. annyi és olyan hangot adnak ki, mint ők... azzal a különbséggel, hogy a síkföldi gorilla képes önfenntartásra, és 120 % több értelem vilángol a szemében.

Na, ezeket a széplelket pl. hordják -stimuláció gyanánt*, hátha az a szerencsétlen agy majd reagál valamire, úszni, biciklizni, moziba, színházba, lovagolni. Lovagolni!

Ha nekem most lenne egy egészséges gyerekem, nem tudnám megengedni anyagilag, hogy a szerencsétlen lovagló órákra járjon, de ha kisül az agya, akkor mingyá fényesre történő seggnyalás következik.

Ez lesz a nyugati civilizáció vége, én mondom...

*Ua. vallom és hiszem, hogy az autizmus kb. olyan, hogy az érintett agy képtelen differenciálni a különféle külső ingerek között és minden szag-hang-szín, minden egyszerre zúdul rá és védekezésül a magasabb rendű funkciók kiiktatásával visszahúzódik ebbe az állapotba. Na ennyit a stimulációról. Stimulálunk valamit, ami amúgy pont a sok stimulustól olvadt le.

me' miközben a magánlakásokban már bőszen állnak a karácsonyfák, a házak udvarában komondor hempereg mandulafa, khm, valami rózsaszínes virágú gyimilcsfa virágzik. Az karácsony havának 14-ik napján.

rendbe tettük dolgainkat Károllyal.

Nem volt elragadtatva a gittrágástól, de muszáj volt neki.

Annyit dolgozom, hogy belerokkanok, megint éjszaka. A team leader,  ez a pozíció tkp. a közvetlen főnök, egy hülye szarrágó picsa, mindenbe beleköt. A fizetés jó, de elegem van a zombikból.

Ez tényleg zombieland, csak képzeld már el ahogy éjszaka az inszomniás demensek lassított felvételen fel-alá róják a folyosót miután bezabáltak csokis
kekszből, és a csoki mint valami undorítóság csorog az állukon, már csak az kéne, hogy azt hörögjék "brains, brainssss" áháhhhh.

A gyerekben már nem vagyok oly biztos, mert széles és mély a szakadék férfiak és nők között... kommunikációilag, pedig én a kezdetektől csak egyet kértem, ha valami kínja van,
akkor beszéljük meg, nem vagyok gondolatolvasó, és ha nem tudom, mi a baj, akkor nem tudom orvosolni, de a kibaszott válasz az, hogy túl sokat gondolkodom és aggódom -igen, a nők sajnos ilyenek. Tehát K. egy férfiagyú barátnőt akar, miközben azzal nyaggat, öltözzek nőiesebben, ne mint egy könyvtáros. Feladom.
3 hete küzdök, két szabadnapért  a munkahelyemen olyan időpontban, amikor ő is szabad az övén, de ő ezt simán elfelejtette. Kész. Feladom.
Megvettem a karácsonyi lószart, de már nem érdekel, mikor kapja meg, be se csomagolom, minek? Továbbá akartam a kísérő képeslapba mindenféle szépet írni, de...
Továbbá már nem küzdök a közös időért. Majd ha látni akar, szól, én meg fenntartom a jogot, hogy azt mondjam, o sorry, de pont akkor pont nem érek rá. Elegem van, hogy én több energiát ölök ebbe a "kapcsolatba", hiába.
Ugyan mondja, hogy szeret, meg én vagyok a future wife, de én már nem tudom, mit gondoljak. Nem úgy, hogy hazudna, hanem hogy eltérőek az igényeink, vagy mittomén.
Pedig már szembesítettem a kérdéssel, hogy biztos-e benne én volnék neki a megfelelő barátnő? Persze a válasz: túl sokat gondolkodom, meg aggódom. Aha, kösz.
(De azt utálom, hogy a mézesmadzag el lett húzva az orrom előtt, nem általa, hanem az élet által, mert prezentálta őt nekem, én meg bedőltem...)

Tudom, hogy Mo.-ra már csak az utolsó kenetet kell feladni és a sírkövet felállítani, de mégis haza akarok menni. Ott van a családom.
Nem lesz karácsonyfám sem. (Tavaly volt, egy pirinkó.) Minek, ahogy a portugál mondja: saudade: csak egy újabb kibaszott tőrdöfés lenne a szívbe.

ma mégis sikerült magyar májas hurkát ennem, magyar félbarna kenyérrel és magyar koviubival. Plusz kürtős kalácsot, fahéjasat.

Pont miután tegnap vinnyogtam anyáéknak, hogy hurkahiányom van.

Valamiféle isten mégis van.

Éppen a szépséges Ely katedrálisról készült képeimet nézegetem és arra gondolok, hogy mióta az új helyen dolgozok (fedőneve: zombi apokalipszis), augusztus óta írdd és mondd egyszer voltam így el kirándulni, Chichesterben. Amúgy semmi. Pedig olyan jó lenne az eddigi listát (Arundel, Bodiam, Cambridge, Canterbury, Chichester, Durham, Ely, Edinburgh, Fountains Abbey, Hastings, Lichfield, Oxford, Peterborough, Ripon, Salisbury, Stonehenge, St. Albans, York, Winchester) bővíteni.

Továbbá, jó, hogy be lett festve a kóc a fejemen, de minek... csak a zombik látják, azok meg olyan segghülyék már, hogy komolyan... ha egy állattal rendszeres időpontban ugyanazt csinálod, megtanulja, hogy most ez van, akkor ez jön, ezek a seggek meg egyszerűen semmi, ezeknek tök mindegy, ki-milyen fejjel cseréli a szaros pelenkát. Oké, legalább nem nézek ki 30 évesen negyvennek, bár az az igazság, Károlyt jobban zavarta, mint engem. Ő azzal is nyaggatott, hogy könyvtárosként öltözöm. Nah, most némi szoknyától még nem fogok fürdőskurva végzetasszonyaként kinézni, ha ez a vágya, akkor sem.

Megyek, beveszem a gyógyszert.

Be lett festve sötétbarnára a hajam, Károly által, aki szerint a sötétebb árnyalat jól megy a világos szemszínhez és: eltakarja az ősz hajszálakat.

Egyszer véletlen rájöttem, miért CH Svájc autójele, zseniális vagyok... azé' mert az ország igazi neve, amit senki nem tudhat, mint a Jehováét, az Confederatio Helvetica.

Nah.

5 napja rájöttem, miért K9 a kutyás rendőri egység a lüke amerikaiaknál. (Mindig izgatott, mi lehet pl. akkor a K7 vagy K8, ló?)

K9, ha magyarul mondjuk, ká kilenc, hát semmi értelme. De! Ha amerikaiul monggyuk, akkor kb "kay nine" ami pontosan úgy hangzik, mint a "canine" szó, szintén amerikaiul, bár mivel latin eredetű, ölég nehéz leírni a lükéknek, ugye spelling c-a-n-i-n-e, áááh, fuck this shit, írjuk úgy inkább, hogy: K9.

(Jajj, el ne felejtsem, ha vki nem tunná, a "canine" az a latin "canis" szóból van képezve, mely eccerűen kutyát jelent.)

lett okostelefonom, ez lesz a vesztem, már látom

Gondolkodtam ám ezen a tegnapi pénzköltésen is, mert nagyon örülök minden új szerzeménynek, ugyanakkor fejembe vettem, hogy itt az ideje gyerekre gyűjteni, na nem venni akarok egyet, hanem sajátot és felnevelni. Nyilván Károllyal, ezt asszem mondani sem kell. Azt már eldöntöttem, hogy bár nem lesz könnyű ún. "grandparents on call" nélkül, hisz mindenki jó messze lakik, én mégsem szeretnék Mo.-on gyereket nevelni, mert ahogy az kinéz... plusz mit csinálna Károly... plusz ott nem könnyű egy félvérnek (én fehér voltam fehérek között és bűnöm annyi, hogy szerettem olvasni és így is halálra szekáltak, akkor mi lenne az én babámmal, na nem, ebből nem, köszi. Nem azé, de Jane Goodall a kisgyerekét ott nevelte a dzsungelben a csimpánzok között, pedig azok nem átallanak gyereket/kölyköt enni adott körülmények között, szóval ha neki így is ment, nekem is fog.)

Jenőnek izenem, aki a papám, hogy írhatna má a saját blogjára. Amikor először olvastam, azt hittem rosszul látok, mert 29 év után rájöttem: nem is ismerem ezt az embert. Amúgy ezt most jó értelemben mondom, ha nem jönne át elsőre.

Most átestem a mániás fázisba, a tegnapi szoknyázás után verem a fejem a falba, hogy nem hoztam magammal a szép szoknyáimat, amiket annó azzal a biztos tudattal vettem meg, hogy úgyis 5 évben egyszer veszem fel. Na ja, lejárt az 5 év, hehehe.

ránéztem az admin felületen ránéztem a dátumra, és hosszasan kellett gondolkodnom, akkor milyen nap is van, mert teljesen elszoktam a magyar sorrendtől.

Tegnap Londonban voltunk Károllyal, hááááááááááááááááhhhhhhhhhh, fő célunk a Hyde Park-ban rendezett Winter Wonderland volt, ez ilyen karácsonyi vásár, ún. "bajor falu" stílusban, de erről később. Először is: én szoknyában és rövid szoknyában voltam! És csizmában, mert olyanom is van, csak nem mertem eddig felvenni. De Károly szerint jó csimma, és az egész viseletem az ő segítségével lett összeállítva. ÉS most először nem idiótának érezetem magam efféle holmiban. Még fénykép is készült, mert Károly szerint az otthoniak bemondásra el sem hiszik, mit fel nem vettem. Elvertünk némi pénzt a (figyelem) Oxford Street-en, hahahaha, amúgy meg nem kell ám felhorkanni, mert Bershka otthon is van. Sajnos a cájg miatt így a bajor falu karácsonyi vásár-vidámpark hibridben nem tudtunk a vidámparki izékre felülni, de ez is tervbe van véve. Így ettünk sült izét. Ez amúgy kolbász, de nem az a magyar kolbász és nem is német. Amúgy is hagymát adtak hozzá, nem káposztát, nahát. A forralt bor legább az volt, ami. Mondjuk a kolbász is finom volt, de ölni tudnék egy kis magyar száraz kolbászért, meg hurkáért. (Előbb ölni, aztán hányni, mert eltűntek a szervezetemből a telített zsírsavakat bontó enzimek, és nem viccelek.)

A bajorságról meg annyit, hogy kőkemény árja arcok üzemeltették ezeket a lacikonyhákat, egészen a Pandzsábból jöttek idáig, na.

Aztán hazajöttünk és Beowulfot néztünk (a kb. egymilliomodik feldolgozást).

Van egy blog, amit egy erős harmincas, kissé túlsúlyos pasas ír Budapesten; elég kivagyi alak, mert feszt azzal van elfoglalva, hogy milyen jó pénzes állása van, hány darab jájfónja (gyk. iphone), mikor hány nőt kúrt meg és mennyi dizájner kaját zabált és dizájner ruhát vett. Természetesen lakása berendezése: Ikea. Na, feltett a blogjára egy képet az újonnan kifestett szobájáról, ahol láccik a drága Ikea ágya. Pont az a típus, amit én rendeltem magamnak ide, a croydon-i Ikeából, azon az alapon, hogy: az volt a legolcsóbb!!!!! Bazzzz, csórikám...

Szóval.

Elmenten szabadságra.

Mackókám gyönyörű szép menyasszony volt, igazi nő. Nem úgy, hogy amúgy nem igazi, hanem úgy, hogy én ott voltam, amikor 26 éve hazahozták a kórházból egy plédben az énmedvécskémet, most meg már férjes asszony.

Károly is el tudott jönni, mi nagyon happy voltunk, nagyanyáméknak meg elfüstölt az agya, nem gondoltam volna, hogy azok az emberek, akik az én progresszív liberális apámat felnevelték, most egy gyakorlatilag rasszista álláspontra helyezkednek. Mindegy, nem kell tapsolni, és mivel mi úgyis itt élünk, ők meg ott, nem kell azt nézni, kinek milyen a színe. Kim Philby sógorának is megállt az ütő egy pillanatra, és azt találta kérdezni anyámtól, mit gondol, miért mérte rá a sors ezt a csapást? (Azt hittem lefordulok a székről ettől a megfogalmazástól). Anyámat sem káposztában találták, és ügyesen jött ki a helyzetből, remélem az öröklési sorrendben elfoglalt pozícióját nem érinti túl komolyan az én, khümmm, fajgyalázásom, és valljuk meg, anyámnak elég sorscsapás vagyok én magam, innentől kezdve minden más már csak ráadás.

És akkor visszajöttem, és alighogy leszálltam jött egy sms a lakótársamtól, aki egy szintén magyar, ám elég egzaltált 45 éves nő, hogy ugyan ne ijedjek meg, de történt valami, amit így telefonon nem lehet elmondani (kész, ekkor fibrillálni kezdtem), de az ajtón eddig nem használt zárat is zárni kezdte, és ehhez nekem nincs kulcsom és én ott álltam, egy 16 kilós bőrönddel, gyakorlatilag kizárva a saját lakásomból.

Állítólag valaki betört, még hétfőn, bár ő ezt csak szerdán (!) vette észre, amikor olyan ékszereit kereste, amit 1, munkában is visel, tehát bárhol elvesztette, 2, utoljára még nyáron, az ideköltözésünk előtt csekkolt le, hogy megvannak-e. (A zsaruknak persze már mást mondott.) Merthogy nekem semmim, értsd: semmim nem hiányzik, az állítólagos tolvajnak viszont fene egy ízlése van, mert smukkok mellett elvitt egy 10-es csomag 10 fontos bankjegynek látszó papírzsepit meg ilyen korrektor festéket, azt a fehér izét, amivel iratokban lehet törölni.

Lényeg a lényeg: nekem a büdös kurva nem volt hajlandó kulcsot adni, vagy ideadni az övét lemásolni, merthogy a főbérlő így meg úgy, amikor meg szóvá tettem, hogy itt egyenlő jogú albérlők vagyunk, akkor Károly szeme láttára a képembe nevetett. Ettől kezdve teljesen meg van őrülve, bipoláris, vagy nem is tudom, mert elkezdett feszt basztatni. Egyszer lebaszta Károlyt, hogy nem kérdezze meg hogy hogy van tőle, amikor meg én mondtam neki, hogy vegyen vissza, mert arra ugye jó volt Károly, hogy a tetves bútorait összerakja, most meg izé, akkor közölte, hogy tkp. velem van baja, mert hogy rendetlen vagyok, csak nem akart őelőtte leszidni(!) mert kint felejtettem a csészémet a konyhában, stb, piti, inkoherens dolgok. Megmondtam, hogy szivi neked semmiféle jogod nincs leszidni engem, mert még csak rokonok sem vagyunk. Továbbá Károly mindig olyan helyre parkol, hogy ő nem tud ettől beállni a garázsba, (még véletlenül sem azért, mert vakabb a vakondnál és béna sofőr, nem) és mi az hogy neki a saját háza előtt kell várnia?! Lám-lám, amikor nekem kellett kulcs nélkül kint várni az oké volt, kis picsám? És azóta is, kb. 2-3 naponta így kóstolgat, én meg amikor felhoz így valamit, arra gondolok, hogy pl. a konyhakövön a magok nem az én magos kenyeremből szóródtak ki; és Károllyal is megbeszéltük, ha ez így megy tovább, nem vagyok köteles tűrni, a végső megoldás:halál el fogok költözni. A kis hülye ugyan egyik összecsapásunk végén közölte, hogy ő nem akar feszültséget (akkor mé’ kelted?), mert nem akar költözni megint, neki nem is kell, én fogok, de akkor neki is takarodnia kell, mert egy fizetésből ezt a lakást minden költséggel együtt nem lehet bérelni. Hah.

Hogy én mindig vonzzam a hülyéket?!

Amúgy most már az istenre a párnám alatt tartott maja aggodalom babámra* ígérem, hogy amint lesz szabadnapom, kb. a hét második fele, összefoglalok esküvőt, betörést, elmegyenge lakótársat, mindent, mert aztán cucc van bőven.

*Guatemalan worry people, a párna alatt kell tartani, és elteszi a kis zsákjába a rossz álmokat és aggodalmakat. 2 fontért vettem a richmondi Oxfamban, megtámogatandó a kézmíves maja indiánokat, mert a keresztények úristene uccse segít, a gyógyszerfüggőség pedig szintén nem megoldás, és igen, álltam már az előszobájában, amikor rájöttem, milyen jól is érzem magam nyugtató okozta ellazult izmokkal. De erről is bővebben később.